Alkoholtortúra

Meglehetősen szokatlan esemény történt a Zalaegerszeg–Honvéd NB I-es találkozó után; olyan, amilyen a lehető legritkább esetben fordul csak elő élvonalbeli meccseken. A vesztes csapat vezetői meg akarták szondáztatni a játékvezetőt, mert – véleményük szerint – ittasan vezette a mérkőzést.

Mindenesetre a zalai potentátok indítványukkal Márton Sándorhoz, az összecsapás játékvezető-ellenőréhez fordultak, aki azonnal hívta Vágner Lászlót, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnökét. Az 1998-as világbajnokságot is megjárt sportember határozottan megtiltotta, hogy Bede Ferenc belefújjon a szondába a mérkőzés színhelyén.

Vágner – lapunk érdeklődésére – azzal indokolta döntését, hogy az országos keretben működő, azaz az NB I-es és NB II-es találkozókon fellépő játékvezetőkért „tűzbe teszi a kezét”; elképzelhetetlen, hogy a síposok egy korty alkoholt is igyanak azon a napon, amikor meccset vezetnek, egészen addig, amíg a találkozó hivatalos része véget nem ér. A sportvezető arra is rámutatott: veszélyes gyakorlat lenne, ha a helyi vezetők minden vélt vagy valós szakmai hiba után alkoholtesztet végeztetnének, hiszen akkor a szonda – elsősorban az alacsonyabb osztályokban – hamarosan a pálya olyan természetes tartozékává válna, mint a szögletzászló vagy a kapu.

Igaz, Zalaegerszegen a játékvezető ennek ellenére mindent megtett annak érdekében, hogy szondába fújhasson. Bede Ferenc mint magánember megjelent ugyanis a helyi rendőrségen a találkozó után, és eljárást kezdeményezett maga ellen. A hatóságok mégsem végezték el az alkoholtesztet, mert a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy valaki önként szondáztassa magát.

Pető Péter: Ki iszik itt?

A bajnokság hajrájára egységbe forrt végre a magyar klubfutball színe-java. A részvevők ráleltek minden bajok közös eredőjére: a bíróra.

A zalaegerszegiek szerint Bede például annak ellenére vezette részegen a meccset, hogy sohasem iszik alkoholt.

Ám ez csak kiragadott példa, a játékvezetők mint pályát tévesztett illuzionisták számos más furfangos megoldással próbálják elkendőzni a keserű valóságot. Kassai odáig ment, hogy belógott az olimpiai döntőbe, mostanában pedig a világbajnoksággal kábít. Vad II is képes szerteszét utazgatni a világban, ahelyett, hogy a Pápa találkozóit vezetné le úgy, hogy még a tavaszt jobbára a lelátón töltő Véber trénernek is megfeleljen. Szabó Zsoltról már nem is beszélve: ő azzal igyekezett zavart kelteni, hogy hangosabb szó nélkül hozta le a bajnokság úgynevezett csúcsrangadóját.

Vagyis talán nem a síposok között kellene keresgélni azokat, akiknek meg kéne fújniuk a szondát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.