Futball, háború: Fenerbahcse-Galatasaray, az interkontinentális csata
Ha létezik olyan város, amelyet futballderbi otthonának „találtak ki”, akkor Isztambul kétségkívül ebbe a kategóriába tartozik. A tizenhárommillió lakosú metropolist kettészeli a Boszporusz; a tengerszoros nem pusztán a város két felét választja el, hanem Európát is Ázsiától. A település földrajzi adottságai mintegy kódolták a városrészek futballcsapatainak majdani rivalizálását.
A két ősi ellenfél közül a Galatasaray alakult meg előbb: egy elit gimnázium tanulói alapították a klubot, első elnöke a stadion későbbi névadója, Ali Sami Yen volt. Az együttes sohasem tagadta meg gyökereit, azaz mindig is az értelmiség csapata maradt. Sőt az egylet amolyan arisztokratikus karaktert is magára öltött, mivel mecénásai a felső tízezer tagjai közül kerültek ki.
A Fenerbahcse persze minden tekintetben az ellenkező pólust testesíti meg. Az egyesületnek otthont adó kerület a Márvány-tengerbe nyúló félszigeten fekszik. Nem meglepő hát, hogy az ázsiai oldalon székelő egyesület a munkásosztály csapata lett. Az együttes találkozóin ma is gyakran felcsendül a Bella Ciao című partizándal. Az egylet Törökország „szegénygyereke”, amely támogatói szolidaritásával maradt fenn.
Ugyanakkor a „tehetősek–csórók” derbi évtizedekig nélkülözte a városi rangadók ellenséges hangulatát, hogy aztán a klubok drukkerei közötti reláció förtelmes gyűlöletté alakuljon. Történt, hogy 1934-ben felkészülési meccsen feszült egymásnak a két csapat, ám a találkozó félbeszakadt, mivel a játékosok és a szurkolók részvételével tömegverekedés tört ki. Amikor a játékvezető véget vetett a csatának, új fejezet kezdődött a két együttes viszonyában.
Mára a „pokoli hangulat” kifejezés eposzi kellékévé vált a találkozóról szóló tudósításoknak. A fanatikus török drukkerek félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző atmoszférát teremtenek a stadionban, szinte az őrületig fokozzák a pirotechnikai eszközökkel megtámogatott szurkolást. Hogy miféle várakozás előzi meg az isztambuli futballháborút, azt jelzi, hogy a sportlapok példányszáma közel ötven százalékkal ugrik meg a derbi előtti napokban. Eric Gerets, a Galatasaray korábbi belga szakvezetője nem is igen talált szavakat a mérkőzés leírására: „Jó néhány országban játszottam és edzősködtem, de ez egy másik világ.” Nem véletlenül köszöntik az Isztambulba látogató csapatok többségét „Üdvözlünk a pokolban!” felirattal...
Ugyanakkor ma már a játék nívójára sem lehet panasz. Az elmúlt évtizedben UEFA Kupát nyert Galatasaray-ban megfordult – többek között – a világbajnok brazil Taffarel, a román Gheorghe Hagi vagy éppen Hakan Sükür, a klub legendája is. A Fenerbahcsénak sem kell szégyenkeznie, hiszen fellépett már a csapat mezében a brazil Roberto Carlos, a francia Nicolas Anelka vagy a nigériai Jay-Jay Okocha. Bár a drukkereket talán éppen a Fenerbahcse–Galatasaray találkozón érdekli a legkevésbé, hogy milyen játékkal rukkolnak elő a csapatok, hiszen a szent cél, a győzelem minden egyebet feledtet. Jellemző, hogy a csúcstalálkozót megelőző napokban már verekedések törnek ki az ország legkülönbözőbb pontjain a rajongók között.
Ennek nyomán nem is olyan hihetetlen a legenda, amely szerint török párok esetében nemcsak az igen/nem eldöntendő kérdésre adott rossz válasz akadályozhat meg egy esküvőt, hanem az eltérő klubszimpátia is...
