Mármost azt a költői kérdést föl sem teszem, hogy akad-e hazánkfia, aki ne emlékezne Koplárovics Bélára, a Manchester-verőre? Csak a történeti hűség kedvéért: 2002 nyara, BL-selejtező, Puskás Ferenc stadion, 40 ezer néző, vezette Stark (német), komolyabb hiba nélkül. A túlsó térfélen a félelmetes vörös ördögök, mégis sokáig 0-0, aztán eljön a 92. perc, Szamosi meghúzza a balszélt, centerezik, érkezik a kilenc perccel korábban beállt Koplárovics, és négy méterről fölényes biztonsággal lő az üres kapuba.

Hármas sípszó, Sir Alex belesápad a gratulációba, köszönjük szépen. Most azt hagyjuk, hogy a visszavágó 5-0 (nem ide), emlékezzünk inkább arra, miként toppant közibénk egy 21 éves fiatalember a nagy semmiből. Egy ország skandálta a nevét; jó, jó, ha Tóth Lajosnak hívnák, fele akkora sláger sem lett volna a róla költött dal, de így, hogy Koplárovics, ráadásul még Béla is, akkorát durrant, hogy csak na. Ha valaki esetleg elfelejtette volna a veretes sorokat, annak piciny emlékeztető: „Veron zokog, Beckham sír, hiába angol, hiába ír, Zalaegerszeg dicső népe, Béla király nemzetsége, 90 perc a zengő gyepen, Manchesternek nincs kegyelem.”

Ami szép, az szép.

A visszavágó előtt az Old Trafford közönsége kiscsoportos foglalkozások keretében ízlelgette a Koplárovics név kiejtését, fájdalom, hiába: a budapesti hős Manchesterben nem kapott bizonyítási lehetőséget. Ennyit az edzői háláról, pedig Blanc és O’Shea állítólag egy hétig azt gyakorolta, hogyan segíti majd ki egymást, ha a Béla meglódul. A csatár soha nem beszélt a mellőzése miatti csalódásáról, ám alighanem akkor tört el benne valami.

Lothar Matthäus próbált lelket verni belé, amikor az emlékezetesen sikeres thaiföldi túrán Szlovákia ellen adott neki 37 percnyi bizonyítási lehetőséget, mi több, az észt meccsen kezdőként egy teljes félidőre a pályán hagyta, de a fiatalember alighanem alamizsnának gondolhatta a nagyvonalú gesztust; lehetett benne valami, hiszen a német kapitánykodása alatt bárki válogatott lehetett, aki képes volt három kísérletből tízet dekázni.

Ez még 2004-ben történt, Béla azóta keresi egykori önmagát. Zalaegerszegen hat szezonban tizenkét gólig jutott (összességében 24-nél tart; miután ezt 11 év alatt hozta össze, kettőnél is több az idényenkénti átlaga), aztán következett Pécs, tavaly a szlovéniai Lendva, az idén tavasszal az iráni másodosztály, és most a Hévíz, ha már szülővárosának nem kellett.

„Egy normális országban azóta is hősként kezelnék, itt viszont elkezdtek viccelődni önön, rengeteg rosszmájú megjegyzést kap” – e szavakkal fordult Koplárovicshoz a Dunántúli Napló riportere, amikor Pécsett próbált új életet kezdeni. „Nem is szeretek már erről beszélni, lezártam magamban a történetet” – érkezett a kesernyés válasz Bélától.

És a Koplárovics Béla-klubokkal mi lesz?