Ötvenmilliós ajándékkosár

Öt évre szóló, esztendőnként ötvenmillió forint értékű együttműködési szerződést ír alá a héten a sportág hazai szövetsége a lengyel társszervezettel – tudta meg a Népszabadság.

 A megállapodás lényege, hogy a magyar felnőtt- és utánpótlás-válogatottak ingyenesen, korlátlanul használhatják a négy lengyel olimpiai edzőcentrumot, emellett célzott támogatást kap – tíz-tízmilliós elosztásban – a bajnokságokat működtető férfi - és női tagozat, valamint a játékvezetői és az ellenőri testület.

A kontraktust az MKOSZ-t március 3-a óta elnökként irányító dr. Ruttner György hozta tető alá. A neves ügyvéd két éve, még vezetőségi tagként kezdett dolgozni a projekten, amelynek alapja a „két jó barát” státusz, továbbá az, hogy a tehetősebb partner megengedheti magának a dotációt. A pénzben korántsem dúskáló MKOSZ egyebek között kisebb vendéglátásokkal és a lengyelek nemzetközi stratégiai ügyeinek támogatásával viszonozza a nem mindennapi gesztust.

Felvetésünkre, miszerint alig másfél hónap alatt többet hoz az MKOSZ-nek, mint –időarányosan – hosszabb ideig regnáló elődjei, Ruttner azt válaszolta: „Nem ez a fontos, hanem az, hogy a bajban lévő magyar kosárlabda komoly segítséget kap”. Az elöljáró – akit a vezérkar egyhangúlag kért fel a lemondott, a Legfelsőbb Bíróság szerint amúgy törvénytelenül elnökösködő Berényi János utódjának – közölte azt is: a májusi közgyűlésen nem kíván indulni a posztért, mivel az teljes embert kíván, márpedig neki ügyvédként rengeteg mukája van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.