Puskás a Corvin közben
Az utóbbi a riporterszakma ifjú klasszisának, Hajdú B Istvánnak szól, aki a nagy szpíkerrel együtt különleges feladat előtt áll: fél évszázad múltán „mondja alá” a szöveget „az évszázad klubmérkőzése”, az 1960-ban rendezett Real Madrid–Eintracht Frankfurt labdarúgó BEK-döntő filmjének.
Ez az első alkalom, hogy Magyarországon nyilvánosan látni lehet a felvételt (jobb későn, mint soha). A BBC kópiáját – közvetlen brit kapcsolatai révén – a Four Four Two című futballmagazin magyar kiadása szerezte meg, s ezzel még Szepesinek is tudott újat nyújtani, mert a ragyogó torok hiányzott annak idején Glasgowból. „Nem mehettem ki, hiszen az idő tájt még szó sem lehetett arról, hogy Puskás Ferenc nevét a mikrofonba mondjam.” Márpedig „Öcsit” az ötcsillagos Real Madrid BEK-győzelmi sorozatának csúcstalálkozóján is sűrűn kellett volna emlegetni...
Ezzel együtt az érdeklődés a Corvin moziban korántsem akkora, mint annak idején a Hampden Parkban. A pesti filmszínházban kétharmad ház van, míg hajdanán Skóciában hivatalosan 127 600, nem hivatalosan 134 000 nézője volt a meccsnek. A közönséget nem csupán a Real Madrid vonzotta, az Eintracht ugyanis Frankfurtban 6-1-re, Glasgow-ban 6-3-ra győzte le az elődöntőben a Rangerst.
S lám, Kress erőszakosan labdát szerez, majd követi az akciót, és vezetéshez juttatja a skót főváros német gólüzemét. A madridi dugógyárban még akadozik a termelés: a szédítően technikás Del Sol ugyan választ ad rá, miért játszott oly keveset a Real Madridban a kétszeres világbajnok brazil Didi, ám elöl a 27. percig ugyanolyan csend van, mint most a moziban. Aztán Di Stefano három perc alatt kétszer „megszólal”... Szepesi kortársa, a hozzá hasonlóan 1922-ben született Miguel Munoz, aki háromszor még labdarúgóként ünnepelt BEK-diadalt a Real Madriddal, majd 1959-ben, harminchét évesen átvette a királyi gárda irányítását, és edzőként szintén három európai elsőségre vezette a csapatot, először látszik viszonylag nyugodtnak a kispadon.
Majd Puskás négy szem stresszoldóval végképp kisimítja a játékostárs-tréner ráncait. Előbb elveszi a labdát Eigenbrodttól, majd menthetetlenül a „rövid” azaz a jobb felső sarokba zúdítja; aztán belövi a tisztelet-tizenegyest, amelyet valószínűleg a Real Madrid iránti csodálata miatt adott meg Mowatt skót játékvezető; utóbb befejeli Gento beívelését; végül kivételes mozdulatgyorsasággal, egészen kis területen megfordul, és a léc alá lő. Négy gól „zsinórban” (máig Európa-rekord az első számú klubtorna döntőin), és az egyáltalán nem gyönge Eintracht ellen 6-1- a Madridnak...
A vége – hiszen tudjuk – 7-3, a királyi gárdán belül pedig Puskás–Di Stefano 4-3.
Hajdú és Szepesi zengedez, a publikum idősebb része elandalodik, a gyerekek pedig tágra nyílt szemmel ébrednek rá: bizony, 1960-ban sem volt négyszögletes a labda.
Már nem a filmet, hanem a kicsiket nézi az ember, és igyekszik elűzni a gondolatot: meglehet, újabb ötven esztendő kell hozzá, amíg nemzetközi csúcsmérkőzésen futballt láthatunk idehaza, magyar főszereplővel...