Noha a katalán klub köreiben emelkedettebben elemezték a Milánóban történteket, mint a múlt évi szörnyű ítélkezést Londonban, ahol a Chelsea-nél egyszerűen – és dominánsan – „csalást” emlegettek, az kétségtelen: az Inter nemegyszer a „tizenharmadik emberére” is számíthatott. (A tizenkettediknek a közönséget szokás nevezni.) Nem csupán arról van szó, hogy Benquerenca egy-két tizenegyestől megfosztotta a Barcelonát, és alighanem lesgólt adott meg az Internazionale javára, hanem arról is, hogy a találkozó záró negyedében – amelyben a katalán együttes szinte leszorította a 3-1-re vezető, túlnyomórészt olasz nélküli itáliai csapatot a pályáról – úgy fújt megannyi barcelonai beívelésnél, mint az a pólóbíró, aki kizárólag kontrafaultot (támadószabálytalanságot) lát a medencében. A meccs ekkor nagyon hasonlított a hatvanas évek Interének nem egy viharos találkozójára, például arra a BEK-elődöntőre, amelyen a Liverpool játékosai le akartak vonulni a pályáról De Mendibil spanyol játékvezetőnek az angolokat megrázó ténykedése miatt.

Pedro, a Barca csatára „szégyennek” minősítette azt, amit Benquerenca művelt, Pep Guardiola, a Barca edzője viszont lenyűgöző lelkierőről és eleganciáról tett tanúbizonyságot, amikor kijelentette: „José Mourinho a világ legjobb trénere.” Johan Cruyff, Hollandia, az Ajax és a Barcelona élő legendája is nagyvonalúan eltekintett a játékvezető értékelésétől, ellenben megemlítette: „Halmoztuk a hibákat, és ez különösen megengedhetetlen olyan erős csapat ellen, amilyen az Inter. Csak az utolsó húsz percben futballoztunk abban a felfogásban, amely jellemző ránk, jóllehet 1-0-ra még mi vezettünk. Az előnynyel rosszul gazdálkodtunk, gyakran egészen olcsón adtuk el a labdákat.”

Mourinho dicsérete jogos – a portugál szakvezető vitán felül a legkiválóbb mesterek egyike –, és a Barca kritikája is messzemenően megállja a helyét, ám minden elismerés és bírálat másodlagossá válik attól, hogy a két nagy rivális nem azonos feltételek között futballozott. S noha az is nyilvánvaló: a milánóiak hetven percen át jóval dinamikusabbak és taktikusabbak voltak ellenfelüknél (Xavit „elzárták”, Messit pedig levették a pályáról), egy mérkőzés nem hetven percig tart, azzal együtt sem, hogy a hetven többszöröse a húsznak. Ráadásul másként futballozik az az együttes, amelynek megadják az esélyt, mint az, amelynek nem...

A Bayern sokkal korrektebb körülmények között győzte le 1-0-ra a Lyont, de abban, hogy a döntő előszobájában várakozik, feledhetetlen szerepe van – milyen érdekes egybeesés – a Fiorentina elleni müncheni nyolcaddöntőt is „elvezető” Övrebőnek. Ha az Inter és a Bayern lesz a finalista, akkor a játékosokkal együtt az UEFA játékvezetői bizottságát is be kell majd mutatni május 22-én, a madridi csúcstalálkozó előtt... A német csapatról szóló méltatások ezúttal egyszemélyesek: „Robben a Bayern Messiása”; „a szélső a nagy idők záloga a müncheniek számára”; „azt jelenti a Bayernnek, mint Rooney a Manchester Unitednek, Cristiano Ronaldo a Real Madridnak és Messi a Barcelonának” – áradoznak a holland labdarúgóról mindenütt. A Lyon berkeit ugyanakkor egyszerre jellemzi a leforrázottság és a remény. „Csalódott vagyok” – mondta Claude Puel edző. „Az 1-0 nem lesz elég a Bayernnek” – jelentette ki Jean-Michel Aulas klubelnök. „A visszavágón kétszáz százalékot kell nyújtanunk –vélekedett Ederson, az Olympique brazil játékosainak egyike –, s ha ez sikerül, akkor továbbjutunk.”

Amennyiben csak akkor, úgy bajban van az Olympique. Mert létezik-e egyáltalán 200 százalék?

Keita is nehezen viselte Benquerenca játékvezető ténykedését