Szuper Hetényinek: „Felnőttél, kicsi!”
– Ünnepelnek?
– A legkevésbé sem, hiszen a neheze még hátravan. Ráadásul a dél-koreaiakkal szembeni nyitómeccs elég nyögvenyelősre sikeredett, ami figyelmeztető jel: egyik ellenfelünket sem becsülhetjük le.
– Akárhogy is, az A csoportba jutásra előzetesen esélyesnek tartott csapatok közül a lengyelekét már kipipálhatják. Ha azt mondom, kivédte a szemüket, túlzok?
–Maradjunk annyiban, hogy boldog vagyok, mert egyetlen korong sem jött ki rólam. Köszönettel tartozom a védőknek is, az ő teljesítményük nélkül most aligha büszkélkedhetnénk azzal, hogy lenulláztuk vetélytársunkat. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az eredményjelző ezúttal nem tükrözte hűen a meccs képét: nekünk minden sikerült, nekik semmi. De azt hiszem, hiba lenne most a múlttal foglalkozni. Előre kell nézni, a legközelebbi feladatra, a keddi, horvátok elleni mérkőzésre.
– Ott csak nem lesz baj...
– A mezőny leggyengébb tagját sem lehet félvállról venni. Nem beszélve arról, hogy az eddig hozzánk hasonlóan pontveszteség nélkül álló britek következnek szerdán, pénteken pedig – remélem, ki-ki mecscsen – a házigazda szlovénok.
– Ahogyan két éve, Japánban az ukránok ellen, most is az utolsó fellépésen dőlhet el a feljutás. Akkor a kispadon ült, most a ketrec előtt korcsolyázik majd. Sugalmazó kérdés következik: élete legnagyobb feladata előtt áll?
– Számomra az egész világbajnokság eddigi pályám legnagyobb kihívása.
– Szuper Leventével beszélt a sikeres rajt óta?
– Csak írásban. Vasárnap este, amikor bekapcsoltam a számítógépet, egy e-mail üzenet várt tőle. Ez állt benne: „Gratulálok! Felnőttél, kicsi, büszke vagyok rád!” Nem tudom, minek örültem jobban, a lengyelek kiütésének vagy ennek a levélnek...
