St. Pauli: kalózok hullámvasúton
Kalózromantikát árasztanak a St. Pauli labdarúgócsapatának találkozói: több tízezer hasonló értékrendet valló drukker biztatja a liga tengerparti „matrózait”. Halálfejes lobogók lengenek a magasban – a „taccszászló” is ilyen –, az együttes az AC/DC Hells Bells című slágerére vonul a játéktérre Hamburg azonos nevű vigalmi negyedében.
Az egyletet mára körüllengő kultusz kialakulásának kezdete a nyolcvanas évek elejére tehető. Abban az időszakban lett népszerű a punk, a rendszerkritikus zenei irányzat, amely a lázadást mint életérzést közvetítette. A St. Pauli drukkerei pedig tiltakozni akartak minden ellen, ami igazságtalannak tetszett. A csapat barna mezben játssza hazai mérkőzéseit, a közös jelmondat pedig: „A St. Pauli a nácik ellen.” Jellemző, hogy a stadion egy ideig a valamikori elnök, Wilhelm Koch nevét viselte, ám amikor kiderült róla, hogy a náci párt tagja volt, az aréna nevét visszakeresztelték Millerntornra. Idővel kirajzolódtak a klub eszmevilágának pillérei: antirasszizmus, antifasizmus, a homofóbia elleni határozott kiállás. A drukkerek számos alkalommal adták tanúbizonyságát az értékekhez való feltétlen ragaszkodásuknak: előfordult, hogy férfimagazin hirdetését kellett eltávolítani a stadionból, annak hímsoviniszta üzenete nyomán, máskor a lakbérek csökkentéséért demonstráltak. Ahogy a Washington Post riportere írta: a hamburgi egylet olyan klub, amely a hajléktalanok felé is kinyújtja tetovált karjait.
Harminc éve átlagosan ezerhatszáz néző látogatta a garnitúra meccseit, a kilencvenes években már húszezren váltottak tikettet a találkozókra. Egyes becslések szerint a csapatnak tizenegymillió rajongója van Németországban, továbbá több mint kétszáz szurkolói klubja szerte a világban. A drukkerek feltétlen támogatásából azonban nem következnek automatikusan a pályán elért sikerek. A klub amolyan vidámparkeffektust mímelve hullámvasutazik a ligák között. Legutóbb a 2001/2002-es évadban járta meg az élvonalat; a szezon, bár kieséssel ért véget, emlékezetes pillanatokat is hozott, mint például a Bayern München elleni 2-1-es diadalt. Aztán a csapat egészen a harmadosztályig zuhant, ráadásul anyagi csőd is fenyegette.
A szurkolók a kritikus időszakban is az egyesület mellett álltak: „Megmentő” felirattal pólót készítettek, amelyből hat hét alatt 140 000 fogyott el. Arról nem is szólva, hogy a harmadik ligában is több mint tízezren biztatták a csapatot a meccsek többségén. A Bayern München sem habozott segíteni: jótékonysági mérkőzést játszott a bajban lévő gárdával. Uli Höness, a müncheniek nagy tekintélyű menedzsere „Mentsük meg a St. Paulit” feliratú mezben futott egy kört a stadionban. Néha a garnitúra is hozzájárul a pénzügyi mérleg javításához: 2006-ban a Herthát és a Werdert Brement is felülmúlva egészen az elődöntőig küzdötte magát a Német Kupában.
Itt nincs tolongás a VIP-páholyokért; azon prózai okból nincs, mert ilyesmiket nem találni a St. Pauli létesítményében. Aki rongyrázásra kíváncsi, az menjen a Hamburg arénájába... Pedig a találkozókon számos híresség tűnik fel, sok híres punk-rock zenész mintegy hazajár a stadionba. (Többen az együttes mezében feszítenek koncertjeiken.) Hogy teljes legyen a kép: az elnök, Corny Littmann, ismert színházigazgató és vállalkozó nyíltan vállalja homoszexualitását. A csapat jelenleg a második helyen áll a Bundesliga II-ben: minden esélye megvan a feljutásra. A közeli halpiac működik, a vigalmi negyed virágzik, tort ül az antifasizmus. Futballromantika haladóknak.
