Murányi András: Paksi riadó

Tegyük fel, hogy én vagyok Haraszti Zsolt ügyvezető Paksról; ülök a székben, és gondolkodom. Van egy szépen összevásárolt csapatom, a háttér nyugodt, a mester nemcsak remek szakember, hanem kiváló pedagógus is, a hét közepére napsütést ígérnek, s az újságban is csak azt olvasom, hogy nálunk minden rendben... Mégis, mintha valami nem stimmelne.

Ekkor fölállok a fotelből, kinézek az ablakon, és a homlokomra csapok: Jaj, milyen szórakozott vagyok, mindjárt kiesünk, csak tizennegyedikek vagyunk az NB I-ben!

De szerencsére nincs időm rágódni ezen, mert a tréner rám nyit, s már diktálja is: ügyvezető úr, lemondok, de maradok a klubnál, ahol remekül érzem magam, majd foglalkozom a fiatalokkal meg az ellenfelek feltérképezésével, utódomnak a segítőmet, Karcsit ajánlom, akivel remek a kapcsolatom, és a jövőben is kiválóan dolgozunk együtt, az egészet pedig úgy kommunikáljuk, hogy mostanság sokat foglalkoztam a bírókkal, szinte minden meccsen csesztettem őket, nem szeretnénk, ha emiatt céltáblává válnánk; mit szólsz? Ekkor én, az ügyvezető visszahuppanok a helyemre, kérek két kávét (egyet cukorral, a másikat sok habbal), és azt mondom: Zseniális forgatókönyv, Imrém, tudod, hogy én mind szakmailag, mind emberileg kiválónak tartalak, hosszú távon számítunk rád, csupán azt nem tudom, az okoz nekem fejfájást, mit is mondjak majd a sajtónak, mi lesz az új titulusod. Nincs valami tipped?

A volt válogatott futballistákkal felálló Paks az egy hónapos téli szünet, majd a két hónapos nyugodt felkészülés után eddig 3 pontot gyűjtött a megszerezhető 18-ból, de mindez a bírók miatt van. Ezt én, Haraszti ügyvezető ugyanolyan jól tudom, mint Gellei Imre edző, aki három évtizedes pályafutása során letett már egyet s mást az asztalra: egyszer bronzérmes lett a Vasassal. S igazából a tavaszunkra se lehet panasz: Tököli Atiék pontot raboltak a Nyíregyházától, a Vasastól és a Kaposvártól, a nagyobbak ellen meg, ugye, csalt a játékvezető. Hol VayerGabi gólját nem adták meg, hol Nagy Pisti léphetett volna ki, ha les miatt nem fújják viszsza, hol a tizenegyest nem ítélték meg: a kudarc oka egyértelmű. Egyet is értek azzal a tréneri kijelentéssel, miszerint nem lenne jó, ha a bírók megtörnék a játékosok lelkierejét; Vágner jb-elnök biztos Gellei arcképére dartsozik az irodájában.

Miután a kávét kiittuk, s meglapogattuk egymás hátát, én, Haraszti ügyvezető elégedetten dőlök hátra: ezt is jól megoldottuk. Már csak azokkal a hülye szakértőkkel kellene kezdeni valamit, akik súlyos egyéni hibáinkról, erő nélküli játékunkról meg a kihagyott helyzeteinkről beszélnek.

Nem értik ők ezt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.