Vörös-kék korszak

2010-04-12

Ha a futballmérkőzéseken mindig az igazolódna, amit régóta tudni lehet, akkor le sem kellene játszani a meccseket, „szabály szerint” alakulna minden. Ám a labdarúgásban az is szép – vagy inkább hallatlanul érdekes –, hogy olykor a kétszer kettő igazsága sem érvényesül, egy-egy másfél óra képes ellentmondani akár a legszembeszökőbb tendenciának is.

A Real Madrid–Barcelona örökrangadó nem tartozott e kilencven percek közé, sőt szinte valamennyi pillanatában a nyilvánvalót bizonyította. Nevezetesen azt, hogy micsoda szellemi és technikai fölényben van a huszonegyedik század „Barcája” a huszadik század legkiválóbb klubcsapatával szemben. Igen, a technikai mellett szellemi, és nem csupán taktikai különbségről kell beszélni, hiszen a vörös-kékek úgy váltak a jelen etalonjává, hogy megőrizték eredeti arculatukat, míg a mai királyi gárda nem pusztán halovány változata a fehér klub korábbi együtteseinek, de egyenesen kiveszett belőle a Real Madrid. A valaha oly finom, elegáns, lebilincselő Fehér Balett immár évek óta zavaros koreográfusokat és bicegő táncosokat alkalmaz, ennélfogva bántóan hiányzik belőle az igazi művészet...

Újabban Manuel Pellegrini dirigálja a madridi társulatot, épp annyi fantáziával, amenynyi a „deszkára” lépők többségében, Raul Albiolban, Garayban, Arbeloában, Gagóban, Van der Vaartban vagy Marcelóban van. Azaz – „királyi” mércével – roppant csekély képzelőerővel. A Barcelonánál viszont Pep Guardiola kiemelkedő alkotó, produkcióiról sugárzik a kreativitás, az átgondoltság, a nagyság, együttese pedig összehangolt, rabul ejtő, egyszerűen tökéletes.

Ehhez képest még jól járt a Real Madrid, amiért csak 2-0-ra kapott ki a Bernabeu stadionban.

A 160. „El Clasico” nem volt csúcsmérkőzés: egyetlen pillanatig sem lehetett kétség afelől, melyik csapat a jobb (sőt kategóriákkal jobb). A Barcelona amilyen hosszú, olyan bámulatos passzsorozatokkal járatta a labdát, amellyel a madridiak hiába szerettek volna találkozni. Cristiano Ronaldo és Higuain, a házigazdák jelenlegi „álompárosa” nagyjából annyi szerephez jutott, mint a nyolcvanezer néző – azzal a differenciával, hogy a portugál és az argentin csatár nem kezdhetett bele buzdító rigmusokba –, miközben Xavi lenyűgöző invencióval vezényelte az előadást. A középpályás a 32. percben Messinek, az 56.-ban Pedrónak adott gólpasszt – kiteljesítve ragyogó teljesítményét, egyúttal beteljesítve a barcelonai álmokat –, és mindvégig a mezőny fölé nőtt rendkívüli intelligenciájával. Hozzá fogható „elméje” a Real Madridnak is van, igaz, csak kettő. Ám (jellemző módon) Guti csupán csere volt, Kaká pedig nem játszott... Maradt Gagóék agya és a teljes hazai reménytelenség.

Ennek megfelelően a BL-ben és a spanyol Király Kupában is súlyos kudarcot valló Real Madrid ebben az évadban egyetlen gólt sem szerzett katalán riválisa ellen (0-1, 0-2), a Barcelona pedig szombattól hárompontnyi előnyben van a bajnokságban örök vetélytársával szemben.

Ám a játékkultúra tekintetében nem csupán ekkora: egyenesen beláthatatlan a differencia...

REAL MADRID–BARCELONA
0-2 (0-1)
Madrid, 80 000 néző. Jv.: Mejuto Gonzalez.

Real Madrid: Casillas – Sergio Ramos, Raul Albiol, Garay, Arbeloa – Xabi Alonso, Gago, Van der Vaart (Raul Gonzalez, 68.) Marcelo (Guti, 56.) – Cristiano Ronaldo, Higuain (Benzema, 79.).

Barcelona: Valdes – Puyol, Gabriel Milito (Marquez, 79.), Piqué, Maxwell (Iniesta, 62.) – Daniel Alves, Busquets, Xavi, Keita – Messi, Pedro. Gól: Messi (32.), Pedro (56.).