Melyik dől ki?

„Az esztendő legfontosabb hete következik” – mondta Pep Guardiola, a katalánok edzője a BL-negyeddöntő ma esti visszavágója, valamint a nem éppen dologtalan víkend slágere, a Real Madrid–Barcelona bajnoki örökrangadó előtt.

A Barca-tréner figyelme most elsősorban az Arsenal elleni második találkozóra terjed ki, mivel a szakvezetőnek van gondja bőven. Ma például hiányzik a csapatból Puyol, Piqué, Yaya Touré, Iniesta, Ibrahimovic. Igaz, a londoniak Gallas, Alex Song, Fabregas, Arsavin, Van Persie nélkül utaztak Barcelonába, de rajtuk kisebb a nyomás, egyrészt az első mérkőzés 2-2-je, másrészt amiatt, mert ellenfelük a címvédő.

Ám az nem állítható, hogy az Arsenalnak nincs mit veszítenie...

Már csak azért is túlzás lenne ilyesmivel előhozakodni, mert az „ágyúsok” a Bajnokok Ligája mostani kiadásában sokkal jobban szerepeltek a Barcánál. A selejtezőket is ideszámítva nyolc győzelem, két döntetlen, egy vereség az eddigi mérlegük, míg a Barcelona statisztikája így fest: négy győzelem, négy döntetlen, egy vereség. (A katalán gárdának nem kellett fellépnie a kvalifikációs szakaszban.) S az Emirates stadionban hiába futballozott prímán a vörös-kék csapat, ahelyett, hogy növelte volna, eltékozolta 2-0-ás előnyét, márpedig az efféle pazarlás nemegyszer „visszaütött” már a labdarúgás történetében... Azaz a kiváló esélyt ezúttal is realizálni kell, bár afelől még Angliában sincs kétség, hogy a favorit a házigazda együttes. Íme, két jellemző mondat a brit beharangozókból: „Henry vezérli a Barca-attakot”; „Minden szem Messin”.

José Mourinho, az Inter portugál trénere szintén a mára összpontosít, hiszen Moszkvában más a helyzet, mint Barcelonában: az orosz fővárosban csakis az 1-0-ra „vezető” milánóiak járhatnak igazán rosszul. Amennyiben a szinte olasz nélküli itáliai képviselők továbbjutnak, úgy a vendéglátók széttárhatják a kezüket: „papírforma”, ha viszont a CSZKA szenzációt keltene, akkor smafuvá válna, hogy az Internazionale a legjobb tizenhat közé kerüléssel teljesítette azt a „kiküldetési” szintet, amelytől az előző esztendőkben ugyanúgy elmaradt, akár az idén is hamar „kiszálló” Real Madrid. A kék-feketék tudják: a műfűre sem foghatnak semmit.

Utólag bármire hivatkoznának, Olaszországban minden kifogást úgy értékelnének: műduma...

Bajnokok Ligája

negyeddöntő, visszavágók

Barcelona–Arsenal 2-2

CSZKA Moszkva–Internazionale 0-1

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.