Belga krimi

Nagy adag önbizalmat adott Tomas Berdychnek a világelső Roger Federer fölötti diadal: a miami mestertornán a spanyol Verdasco skalpját is megszerezte. Dacára annak, hogy két hete, Indian Wellsben fölényes 6:0, 6:3-ra nyert a cseh, a csütörtöki mérkőzésen sokáig úgy tetszett, a végén nem lesz minek örülnie.

Vesztett szettel a háta mögött érkezett a második játszma rövidítéséhez, ám sikerült túlélnie azt, majd 6:4-re megnyernie a harmadikat. A rangsorhuszadik Berdych (legjobb eredménye a kilencedik pozíció volt, még két és fél éve) tavalyelőtt megfordult már a miami torna elődöntőjében, ám akkor két szettben kikapott Rafael Nadaltól. Ezúttal annyiban szerencsésebb a helyzete, hogy az orosz Juzsnijt verő svéd Söderling lesz a vetélytársa; a spanyol a másik ágon az amerikai Roddickkal meccsel a fináléért.

A nőknél Kim Clijsters–Venus Williams döntő lesz. A kívülről barátságosnak tetsző, ám valódi belga presztízscsatában a fi atal anyuka 6:2-vel kezdett Justine Henin ellen, ám utóbbi 7:6-os szettel egyenlített. A két játékos mindent elkövetett, hogy szurkolói tövig rágják a körmüket: a harmadik játszmában is a tie break döntött – ezúttal Clijsters javára, aki ezzel kiegyenlítette kettejük külön csatáját (12:12).

Venus Williams különösebb megerőltetés nélkül lépett túl a francia Bartolin (6:3, 6:4), és 2001 után ismét döntőt játszhat a tornán. (Akkor speciel nyert honfitársa, Jennifer Capriati ellen.) Ami a két finalista egymás elleni statisztikáját illeti, az amerikai vezet 6:5-re, ám legutóbbi, a szettarányokat tekintve horrorisztikus mérkőzésüket a belga nyerte 6:0, 0:6, 6:4-re.

Clijsters öröme
Clijsters öröme
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.