– Mit szól?

– Semmi alapja nincs a vádaskodásnak.

– Meglehetősen kemény állítások kerültek napvilágra...

– Annak idején kétéves szerződést kötöttem a Genclerbirligivel; a védés elég jól ment, más csapatok is érdeklődtek. Az első esztendő vége felé, kilencvenhat tavaszán Cavcav elnök úr, aki anno hatszázötvenezer márkát adott értem, kijelentette, hogy egymillió márkáért eladna, ám világos volt, hogy anynyi pénzt aligha fizetnének egy kapusért, főként, mert akkor még nem volt akkora szabadság a légiósok munkavállalását tekintve, mint amilyen manapság jellemző. Afféle patthelyzet alakult ki, amelynek a vége az lett, hogy menedzseremmel igent mondtunk a jelentkezők egyikének, a Charleroi-nak. Egy feltétellel igazoltam – kölcsönjátékosként – Belgiumba: azzal, hogy a törökök kifizetik az első év végéig szóló megállapodás utolsó havi részletét is, hozzávetőleg tizenötezer márkát.

– Megtették?

– Maguktól nem, és ez nekem elég sokáig kellemetlenséget okozott. Tudniillik egy idő után, amikor már láttam, hogy nem hajlandóak utalni, följelentettem a Genclerbirligit a FIFA-nál; az ügyben még, nemzetközi futballtisztviselőként, Szepesi György is segédkezett nekem. Ezt követően hívogatni kezdtek Törökországból, hogy vonjam vissza a feljelentést, és mondjak le a pénzről, különben a családomnak valami baja lesz, rólam nem is beszélve.

– Kik telefonáltak?

– Általam ismeretlen törökök, felteszem, az elnök úr környezetéből.

– Mit tett?

– Semmit. Noha a családomat féltettem, úgy gondoltam, Európának azon a részén nem lehet problémánk. Aztán megnyertem a pert, és hirtelen abbamaradtak a hívások. Minden ment tovább a maga útján. A Genclerbirligihez természetesen már nem tértem vissza, és a Charleroi-ban töltött egy évad után a Feyenoord szerződtetett, a FIFA döntése nyomán ingyen... Mondanom sem kell: a patinás holland csapat aligha igazol le, ha a futballberkekben rossz hírem van...

– Hogyan emlékezik vissza a citált Eb-selejtezőre?

– Ha jól emlékszem, a szaklaptól ötöst kaptam; kívülről talán még tetszhetett is úgy, hogy az nem az én meccsem volt. Hakan Sükür egyik fejese után hulló falevélként esett a hálómba a labda; a másik gól is a csatár fejesét követően született. Mindenesetre semmilyen pénzt nem fogadtam el.

– Megkeresték a mérkőzés előtt?

– Nem, sőt: törökországi tartózkodásom alatt semmilyen adok-veszekről nem értesültem. Az viszont kétségtelen, hogy nyilván kézenfekvő lett volna: egy ott védő kapusnak a helyiek ajánlatot tesznek.

– Nyugodtnak tetszik a hangja.

– Ezen nem is volna mit idegeskedni. Nem értem, mi volt a cél ezzel a történettel; ha Cavcav elnök úrnak bizonyítékai lennének, már nyilván előállt volna azokkal. Akár a FIFA-per idején, akár most... Ellenben, hallgatva a mostani vádakat, azon tűnődöm: tegyek-e feljelentést.