Clijsters vagy Henin?

Harmadszor lesz belga finalista a női egyesben a Miamiban zajló, 4,5 millió dollár összdíjazású tornán, ugyanis Kim Clijsters és Justine Henin egymással játszik az egyik elődöntőben. Kettejük közül Clijsters már nyert itt (Sarapova ellen, 2005-ben), Henin ellenben elbukta a végső csatát (Serena Williamstől kapott ki 2007-ben).

A pályafutása csúcsán váratlanul szülési, illetve egészségügyi szabadságot kivevő, majd a játék iránti olthatatlan vágyát leküzdeni nem tudó, így a visszatérést választó két belga közül egyelőre Clijsters az eredményesebb: röpke felkészülést követően megnyerte a tavalyi US Opent. Heninnek majdnem sikerült ugyanez a bravúr, ő az idei Australian Openen jutott el a fi náléig, ám ott kikapott Serena Williamstől.

A miami negyeddöntőben Henin érte el a nagyobb bravúrt, miután három játszmában legyőzte a második helyen kiemelt Caroline Woz niackit. (A dán – mások mellett – azalatt nőtte ki magát a szürke átlagból, amíg a korábbi világelső belga rendkívüli szabadságát töltötte.) Clijsters különösebb izgalmak nélkül verte az ausztrál Stosurt, így immár semmi akadálya, hogy a két régi rivális ismét összecsapjon. Ez lesz a 24. mérkőzésük; Henin vezet 12:11-re. A másik ágon Bartoli–Venus Williams elődöntőt rendeznek.

A férfiaknál Rafael Nadal egyelőre olyan magabiztosan játszik, mint tette azt két éve: a francia Tsongát laza 6:3, 6:2-vel búcsúztatta. Az amerikai Roddick sem izzadt meg különösebben a spanyol Almagro ellen, akit két 6:3-as szettben vert. A két győztes elődöntőjét Nadal várhatja nagyobb reményekkel, ugyanis kettejük eddigi hét összecsapásából ötöt – köztük a legutóbbi hármat – ő nyert. Berdych és Verdasco, illetve Söderling és Juzsnij egy lépéssel hátrább tart, ugyanis – lapzárta után –még negyeddöntős mérkőzést játszott egymással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.