Ecclestone: A szabály, az szabály

Bernie Ecclestone, a Forma–1 jogtulajdonosa is megszólalt a vasárnapi évadanyitó kapcsán. Mint köztudomású: a meglehetősen unalmas BahreiniNagydíjat követően a csapatvezetők és pilóták többsége is úgy nyilatkozott, hogy az előzések elősegítése érdekében jobb lenne, ha – dacára a megannyi, évad előtti szabályváltozásnak – az illetékesek újabb módosítást eszközölnének, s a jövőben kötelezővé tennék a legalább kétszeri bokszkiállást. (A viadal alatt a versenyzők már nem tankolhatnak, és gumicsere is csak egyszer kötelező.) Ecclestone higgadt maradt: „Túl sokáig tartana kivitelezni. Egyébként is: valamennyi istálló áldását adta az idei szabályokra, azaz inkább kezdjenek el hozzászokni a változáshoz” – idézte a Bildnek beszélő brit üzletembert az MTI. Idekapcsolódó hír, hogy Németországban átlagosan tíz és fél millióan fi gyelték a televíziók előtt a bahreini vetélkedőt, ami nyilvánvalóan Michael Schumacher visszatérésének tudható be. A három év szünet után csatasorba állt, hétszeres világbajnok klasszis miatt csaknem kétszer annyian nézték az eseményeket, mint a tavalyi idénynyitó során: akkor 5,3 millióan voltak kíváncsiak a futamra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.