Nagyfeszültség! 2-1 volt...

Az Inter krízisben, a Serie A válságban – „üvöltik” a brit lapok az után, hogy az Internazionale 3-1-es vereséget szenvedett a Catania vendégeként, s hogy a Manchester United 7-2-es összesítéssel zúzta szét az Olaszországban közvetlenül az örök rivális mögé felzárkózó, a Chievót a hosszabbításban szerzett góllal legyőző Milant. (Ráadásul a Fiorentina is kiesett a Bayern Münchennel szemben.)

Szó, mi szó, az itáliai újságok is tele vannak aggodalommal az Interrel kapcsolatban, mert – ahogyan írják – a kék-fekete együttes „a legrosszabb pillanatban vívja a döntő fontosságú londoni BL-mérkőzést: támadójátékában nincs elképzelés, középpályás sorában pedig nem látni mozgást”. Mindez nem csupán Szicíliára vonatkozik, hiszen az Inter mindössze hét pontot szerzett legutóbbi hat bajnoki találkozóján, mivel „fizikailag és mentálisan egyaránt fáradtnak tetszik”. S ehhez járul az a szomorú tény, hogy a milánói csapat az előző három évadban rendre a legjobb tizenhat között búcsúzott a Bajnokok Ligájától...

Háttal Samuel, balra Arnautovic, jobbra Mourinho
Háttal Samuel, balra Arnautovic, jobbra Mourinho

Az itáliai hangulat rossz, az angliai atmoszféra veszedelmes. Nagy-Britanniában úgy harangozzák be a nyolcaddöntő visszavágóját, mintha az Ancelotti–Mourinho-„háború” lenne, miközben a londoni együttes olasz mestere nem győzi hangoztatni: „Csak egy mérkőzés következik, mégpedig a Chelsea és az Inter, s nem Ancelotti és Mourinho között.” Ám a zaklatott miliőre jellemző, hogy Michael Ballack azt mondta: „Mourinho nálunk már csak történelem.” Igaz, Frank Lampard leszögezte: „José a Chelsea valaha volt legkiválóbb edzője.” De ez sem feltétlenül javít a légkörön, hiszen mit szól Carlo Ancelotti a középpályás kijelentéséhez?

Annyira talán nem dühíti, mint Mourinho szokásos provokatív megjegyzéseinek egyike: „A Stamford Bridge az én erődöm, nem Ancelottié.”

A vadnyugaton találkoznak? Samuel Eto’o is harcról beszélt. „A Chelsea-n van a nagyobb nyomás. És az minden perccel nő, ha az angol csapat nem tud gólt szerezni. Ezért le kell támadnunk a vendéglátókat, hogy ne vonulhassanak fel a térfelünkön. A San Siróban elért góljuk miatt talán esélyesebbek – 2-1-es előnyünk dacára is –, ám úgy küzdünk, hogy ha továbbjutunk, elnyerhetjük a BL-trófeát.” Kérdés, a jelenlegi Inter képes-e az egyikre és főként a másikra...

Didier Drogba szerint nem. „Akármelyik játékosunkra néznek, azt láthatják, hogy mindannyian egy irányba megyünk. Az angol bajnoki cím és a madridi döntő, a BL-serleg elhódítása felé.”

Érzelmekben és elhatározásokban tehát nincs hiány, és a semleges szemlélő azt reméli, jobb futball lesz, mint az első mérkőzésen, Milánóban. A CSZKA pedig „Barcelonában” bízik a kedd este másik mérkőzése előtt. Mert igaz, hogy a Sevilla otthon százszázalékos az orosz klubokkal szemben (azaz a moszkvai 1-1 már csak ezért is spanyol sikert ígér), ám a CSZKA-történet legnagyobb diadalainak egyike az volt, hogy az együttes 1992-ben 3-2-re győzött a Nou Camp stadionban, és kiejtette a BL-ből a katalán sztárgárdát.

Tudják, mi volt az első meccs eredménye? Történetesen 1-1...

Bajnokok Ligája

nyolcaddöntő, visszavágók

Ma

Chelsea–Internazionale 1-2

Sevilla–CSZKA Moszkva 1-1

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.