Kiss Ázsiában?

Dicséretes mértéktartással állították össze a közép-európai idő szerint péntek reggel kezdődő fedett pályás világbajnokságra utazó magyar küldöttség névsorát: három „odavaló” sportoló mellett két edző – abból az egyik csapatvezető is –, továbbá egy gyúró vette célba tegnap Dohát. Az ázsiai eseményen – a nevezések alapján – 149 ország 651 atlétája vesz részt: előbbi szám rekordlétszámot feltételez. Katar először házigazda, ám „terjeszkedését” nem csupán a mostani esemény jelzi: vezetői már most nagy erőkkel hirdetik, hogy feltétlenül otthont adnának a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak...

A 15 000 férőhelyes, öt éve – a többi közt – Pelé fellépésével megnyitott Aspire Dome természetesen a glóbusz legmodernebb sportlétesítményeinek egyike; itt igyekszik majd döntőbe jutni Kiss Dániel (60 m gát) és Kürthy Lajos (súly), valamint próbál helytállni Márton Anita (ugyancsak súly). A trióból az idén kétszer is országos csúcsot futó, most 7,56-nál tartó Kissnek van a legnagyobb esélye a fi náléba kerülésre: az Ikarus világbajnoki szinten száguldó atlétája rendkívül sűrű mezőnyben rivalizál majd, ráadásul annak tudatában, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet, tudniillik egy véletlenszerű kiugrás immár rögvest kizárást von maga után. A tavalyi tető alatti Eb-n ötödik Kürthy az idén egyéni rekorddal (20,23) melegített, s bár Márton ugyancsak egyéni csúcsot (17,64) ért el 2010-ben, a huszonegy éves versenyzőtől aligha várható előkelőbb helyezés.

„Legutóbb hét éve volt döntősünk a fedett pályás világbajnokságon; ha most is megtörténik, rendkívül boldog leszek” – mondta lapunknak Gyulai Márton, a MASZ főtitkára. Akkor, Birminghamben Dobos Gábor ötödikként zárt 60 méteren – Vaszi Tünde távolban nyolcadik lett –, egyebekben pedig három medálra, közelebbről bronzra lehet büszkének lenni: Forgács Judit (1987, 400 m), Szabó Zsuzsa (1999, rúd) és Czingler Zsolt (1999, hármas) érdemelt ki tető alatti vb-érmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.