Jeges viszony

Amikor a Pittsburgh Penguins – többek között – Jevgenyij Malkin zseniális játékának köszönhetően nyerte meg az észak-amerikai profi jégkorongliga tavalyi döntőjét, Alekszandr Ovecskint, a Washington csatárát pedig az idény legértékesebb játékosává választották, akkor a USA Today című lap arról cikkezett, hogy az orosz játékosok eltűntek az NHL-ből.

Nincs ellentmondás az állítások között, mert míg a legnagyobb sztárok továbbra is a tengerentúlon kergetik a pakkot, a hokisok jelentős része hazatért. Legalábbis ezt igazolják az amerikai lap által közölt adatok: a 2000/2001-es évadban nyolcvanhét orosz kapott szerepet az NHL-ben, a szám az idei szezonra huszonháromra csökkent. Igaz, további kilenc olyan játékost regisztrálhatunk, aki a volt szovjet tagköztársaságok valamelyikéből érkezett. A drámai csökkenés oka a Kontyinentálnaja Hokkéjnaja Liga (KHL), azaz az orosz profi liga térnyerése. A bajnokságot 2008-ban indították útjára; felépítése hasonló az NHL-éhez. A huszonnégy együttes két főcsoportban, valamint „hatos” divíziókban küzd a pontokért. Az alapszakaszban minden csapat négy mérkőzést játszik a saját hatosában helyet kapó garnitúrákkal, és további kettőt minden más együttessel. Az ebből a körből továbbjutó tizenhat csapat küzd meg a rájátszásban a győztesnek járó Gagarin Kupáért. Jelenleg huszonegy orosz, egy fehérorosz, egy lett, továbbá egy kazah együttes alkotja a mezőnyt. A liga elöljárói azonban tovább szélesítenék az „eurázsiai” bajnokság bázisát; a minap éppen arról érkezett hír, hogy a potentátok egy cseh klubbal tárgyalnak a csatlakozásról. A korifeusok korábban már finn, német, valamint svéd együttesekkel is felvették a kapcsolatot, ám a próbálkozások kudarcba fulladtak.

Csillogó díszletek
Csillogó díszletek

Ennek ellenére vita sem lehet afelől, hogy a KHL Európa legerősebb jégkorongbajnoksága. Ugyanakkor az NHL vezetőinek egyelőre nincs okuk az aggodalomra, hiszen az északamerikai liga primátusát nem fenyegeti veszély; a világ legjobb játékosainak meghatározó része ebben a ligában játszik. Intő jelek azért akadnak: a Washington Capitals szerette volna leigazolni Szergej Fjodorovot, ám a veterán klasszis inkább a Mettalurg Magnyitogorszkot választotta. Hasonlóképpen döntött Szergej Zubov, valamint Viktor Kozlov is. Ilja Brizgalov, a Phoenix Coyotes kapusa szerint semmi meglepő nincs az orosz klasszisok hazatérésében: „Az ottani együttesek sokat fizetnek, ha pedig annyit keresel, mint itt, akkor miért ne térnél vissza a barátaid, a családod közelébe?” A költőinek szánt kérdésre azért néhány hokis már választ adott. A fordulópontot Ilja Kovalcsuk döntése jelentheti a két liga viszonyában. A New Jersey Devils klasszis balszélsője szabadügynök lesz a nyáron, s a fizetési sapka miatt az észak-amerikai együttesek bizonyos korlátok közé szorítva tehetnek ajánlatot a játékosnak, míg az orosz elitklubok akár a csillagos eget is odaígérhetik a szupersztárnak.

Mindenesetre az NHL potentátjai egyelőre nem idegeskednek. Bryan Murray, az Ottawa menedzsere a USA Today kérdésére azt felelte: „Nem is kérdés, hogy azNHL a világ legerősebb pontvadászata. Ha egy játékos kihívást keres, ha a legjobbat akarja kihozni magából, akkor ebben a ligában van a helye.” Néhányan azért máshogy gondolják... A kétszeres Stanley Kupa-győztes cseh Jaromir Jagr a szibériai Omszk együttesében játszik, a liga góllövőlistáját vezető szlovák Marcel Hossa a Dinamo Riga mezében feszít, míg a gólpasszlista élén álló Alekszej Jasin, aki 2001-ben tíz évre, 87,5 millió dollárért szignálta a kontratusát New Jerseyben, a szentpétervári csapatban termeli a pontokat.

Külsőségekben sincs lemaradva a KHL az észak-amerikai vetélytárstól, amennyiben a tavalyi gálamérkőzést a Vörös téren rendezték, nyitott pályán, háttérben a csodálatos Vaszilij Blazsennij-székesegyházzal; az idei, minszki találkozón pedig Wayne Gretzky, minden idők egyik legjobb jégkorongozója tette tiszteletét. Talán nem is lenne olyan meglepő, ha Kovalcsuk hazatérne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.