Már a háttér is sejtette, hogy a telki edzőközpontban egészen abszurd végjátékra van kilátás, az exelnök ugyanis úgy látta jónak, ha a részvevőket és a vendégeket a „2009: a sikerek éve” szövegű kulissza fogadja. A józan emberben felrémlett ugyan, hogy hamarosan valami világbajnokság lesz Dél-Afrikában, s noha harminckettes a mezőny, abban a magyar válogatottnak nincs keresnivalója; leginkább azért nincs, mert 2009-et, azaz „a sikerek évét” három átütő győzelemmel és hat elenyésző vereséggel zárta. Aztán az is zavart keltett a gyanútlan látogatóban, hogy úgy tetszett neki: magyar együttes mintha nem is állt volna rajthoz az Európa Ligában, a BL-be bejutó Debrecen pedig talán egyetlen pontot sem szerzett a csoportkörben, de a súlyos gondolatokat el kellett hessegetni, mert ha rezzenéstelenül a szemébe vágják, hogy 2009 a siker esztendeje volt, akkor az volt, és punktum.

Kisteleki: kép a mosolyalbumból

Hagyjuk a fogadási skandalumot, a lelátói botrányok sorát vagy a puszta tényt, hogy ugyanazon a napon, amelyen Diadal István az eredményekről mondott ódákat, a négy, közönség előtt megrendezett NBI-es mérkőzés nézőátlaga 2300 volt...

Itt – azaz, ott, Telkiben, amelyet a leköszönő elnöknek örök emléket állítva akár Kistelkinek is nevezhetnének ezentúl – csak úgy záporoztak az önmagasztaló megállapítások az MLSZ gazdálkodásáról, és „ezerrel” szólt a We Are The Champions, miközben a vb-bronzérmes U 20-as válogatott meccsjelenetei látszottak a kivetítőn. Az a harmadik hely valóban szép siker, de túllihegni persze nem kellene; egyebek közt azért sem, mert a szombati összejövetel kezdetén az 1960-ban ifjúsági Eb-aranyérmet nyert válogatott tagjait köszöntötték. Na most, nem vonnék párhuzamot olyan világklasszisok, mint Mészöly Kálmán és a már huszonegy éve elhunyt Farkas János, valamint jelenlegi utódaik között, de bizony még a Farkashoz hasonlóan olimpiai bajnok Ihász Kálmánnal és Menczel Ivánnal vagy a Farkas, Mészöly párossal együtt brazilverő Káposzta Benővel sem merném egybevetni a jelenlegi fiatalokat... Ez azonban csak lényegtelen közbevetés, a fontos az, hogy Kisteleki szerint az MLSZ pillanatnyilag 144 millió forint pluszt tud felmutatni, noha avatott irányítása előtt 500–700 milliós adóssága volt. Ám e számok csak akkor csengenek majd igazán jól, ha az az öttagú bizottság, amely az elnökjelöltek felkutatására hivatott, egyszerűen nem tudja lebeszélni a nagynevű aspiránsok sokaságát a jelentkezésről. Ha viszont nem lesz sorban állás a posztért, vagy ha a néhány – esetleg egyetlen – kiválasztott személy mégsem találja oly idillinek a helyzetet, netán kukacoskodik az ünnepelt telki centrum csaknem másfél milliárdos hitele kapcsán...

Nos, akkor már nem biztos, hogy helyén való a tömjénezés. MindenesetreEva Pas quier, a FIFA fejlesztési igazgatója szombaton szinte szobrot állított Kistelekinek, akit – amilyen konzekvensen, olyan megejtő lágysággal – mindannyiszor a keresztnevén említett. A nagyra becsülésnek és a barátságnak emegható megnyilvánulása már az után történt, hogy a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja bejelentette: „Azonnali hatállyal lemondok.” Hozzátette: „Hálás vagyok a magyar labdarúgásnak, hogy ilyen csodálatos élményekben lehetett részem.” Képzeljék el, mennyire hálásak lehettek azok, akik – az MLSZ 1901-es megalakulásától számított legalább hat évtizedig – olyan labdarúgó-kultúrának lehettek a részesei, amely Magyarország dicsőségét hirdette szerte a világon, és e hódításhoz még véletlenül sem kellettek lózungok: a nagyság önmagáért beszélt. (Miközben a múlhatatlan érdemeket szerzők közös vonása volt a futball iránti alázat.)

De hát ez már történelem. Miként szombattól Kisteleki uralkodása is a múlt; a jelen pedig az, hogy átmenetileg Nemes Ferenc alelnök irányítja a szövetséget. Ő a leghatározottabban kijelentette: nem pályázik az elnöki tisztségre, és lapunk kérdésére azt is közölte, hogy – az ötös bizottság tagjaként – minél inkább lerövidítené az interregnumot. Azt nem tudni, mennyire sikerül, mert dr. Helmeczy László, a másik alelnök kitért arra is: „Az elnökjelölt vagy -jelöltek állítása előtt, nem tagadom, egyeztetünk politikai tényezőkkel is.” Nemes ezt a nyilatkozatot nem tartotta különösebben szerencsésnek, viszont csaknem teljes létszámú elnökséget vezényel (addig, ameddig), mert a korábban leköszönt Jámbor János és Kovács Péter helyére a küldöttek egyhangú szavazással választották a vezetőtestület tagjává Garancsi Istvánt és Tarsoly Csabát, a fehérvári és a győri tulajdonost. Ami pedig a következő elnököt illeti, az elöljáró jól teszi, ha távlatilag az 1951-es futballnívót, s nem az akkori zárszámadás hivatalos légkörét célozza meg. A hajdani labdarúgó-színvonaltól természetesen ugyanolyan messze vagyunk, mint Dél-Afrikától, de egyelőre nem is álmodik senki a 10-es skála tetejéről. Ám egyről a kettőre talán el lehet jutni.

Több realitásérzékkel és kevesebb „himnusszal”.