Övrebö újabb leszereplésével az UEFA vallott szégyent

Hogy balhé lesz, azt már akkor lehetett tudni, amikor az európai szövetség Hanssonra és Övrebőre bízta a BL-nyolcaddöntő két szerda esti mérkőzését.

Az északi páros aztán meg is felelt a várakozásnak. Arsene Wenger, az Arsenal edzője talán még most is dühöng amiatt, hogy Hansson asszisztált a Portónak egy hamarjában elvégzett közvetett szabadrúgáshoz, amely eldöntötte a meccset (2-1), de erről a különleges esetről azt is lehet mondani: az indiszponált, a mérkőzés elején tragikomikus potyagólt is beszedő Fabianski kapus miért fogta meg a hazaadást, s ha már megfogta, akkor a londoni játékosok miért engedték – Hanssonnal együtt –, hogy Raul Meireles nyomban legurítsa a labdát a gyakorlatilag az üres kapuba passzoló Falcaónak. Kétségtelen, az Arsenal többszörösen is súlyosan hibázott, de az sem vitás, hogy ez a gól játékvezetői szempontból sem feledhető...

Ám a svéd bíró – ismétlődő – középpontba kerülése szinte semmiség norvég kollégája sokadik főszerepléséhez képest. Nem túlzás: a Fiorentinát nem a Bayern München, hanem a játékelvezető verte meg (szintén 2-1). Klose a 89. percben akkora lesen állt, hogy annak figyelmen kívül hagyásához vaknak vagy Övrebőnek kell lenni... Természetesen feltételezni sem merem a szándékosságot (miként gondolhatna bárki is ilyesmit?), csupán azt jegyzem meg még csendesen, hogy a norvég valamennyi, a lesgól megadásán túl is a meccs alakulását befolyásoló tévedése a német csapat javára és az olasz együttes kárára történt.

Gobbit feltartás miatt állította ki a követhetetlen ember, aki nem volt ennyire érzékeny, amikor Klose brutálisan beleszállt ellenfelébe. (Ezzel azt is állítom: a szabályosnak ítélt szabálytalan gól szerzője már nem lehetett volna a pályán.) Egy biztos: Övrebö teljességgel alkalmatlan nemhogy Bajnokok Ligája-, de még iskolai találkozó dirigálására is. A főbűnös azonban nem ő, hanem az UEFA, amely szenvedélyesen ragaszkodik e rendre botrányokat kavaró figurához (sporttársnak semmi esetre sem nevezném).

A játékvezető ellen mindenesetre telefonon emelt panaszt Giancarlo Abete, az olasz szövetség első embere Michel Platininél, az Európai Labdarúgó Szövetség elnökénél.

Noha a portugál Benquerenca sem állt feladata magaslatán, Milánóban nem a játékvezetőn múlt, hogy vesztett a labdarúgás. Az igazi futball ugyanis az volt, amelyet a Milan játszott a Manchester United elleni találkozó első harminc percében – valamint a mérkőzés finisében –, de a bűvöletes fél órában hiába brillíroztak a vörös-feketék, egy fatális gól után előkerültek az olasz együttes középpályás gyengéi, a dinamika és az állóképesség hiánya, illetőleg az ebből fakadó csekély hatékonyság a labdaszerzésben. Ezzel együtt a fordulatot az hozta, hogy a luftot rúgó Scholes támaszkodó lábáról Dida kapujába pattant a labda...

Attól fogva sokáig a Manchester kondicionális fölénye és Rooney gólérzéke érvényesült, de az, aki a futballban a fantáziagazdagságot, a virtuozitást, azaz a valódi játékot kedveli, szívesebben emlékszik Ronaldinho szédítő megoldásaira vagy Seedorf finom sarkazásos góljára, mint az idegenben immár tizenhat BL-mérkőzésen veretlen MU erőnléti dominanciájára (2-3). A Milan – ha nem is másfél órára – visszahozta a meseszép labdarúgást, a Manchester viszont megnyerte a mérkőzést. Tudatva minden álmodozóval, hogy ez a kor nem a fabulák ideje...

Bajnokok Ligája

Nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Milan–Manchester United 2-3

Lyon–Real Madrid 1-0

Porto–Arsenal 2-1

Bayern München–Fiorentina 2-1

Európa Liga

A legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzések

Everton–Sporting Lisboa 2-1

Ajax–Juventus 1-2

Lille–Fenerbahcse 2-1

FC Bruges–Valencia 1-0

Villarreal–Wolfsburg 2-2

Standard Liege–Salzburg 3-2

Rubin Kazany–Hapoel Tel-Aviv 3-0

Twente–Werder Bremen 1-0

Fulham–Sahtyor Donyeck

Liverpool–Unirea Urziceni

Bilbao–Anderlecht

FC Köbenhavn–Marseille

Hertha–Benfica

Hamburg–Eindhoven

Atletico Madrid–Galatasaray

Panathinaikosz–AS Roma

 

Csak lesik a Fiorentina védői, hogy Övrebö megadja a szabálytalan találatot
Csak lesik a Fiorentina védői, hogy Övrebö megadja a szabálytalan találatot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.