Igazoló jelentés
A Szombathelyre tévedt játékos azonban csak névrokon, s bár a jó nevű AEK labdarúgója, az athéni klub – amelynek színeiben kilencszer lépett pályára – nem győzi kölcsönadogatni. A futballista előbb az Ilisziakoszhoz, majd az Anagenniszihez került (mindkettő görög másodosztályú együttes), aztán a portugál Setubalnál edzett, bajnoki meccsen ugyanis kezdőként nem szerepelt, háromszor csereként játszott.
A kezdő tizenegyben kapott helyet viszont – igaz, csupán hatszor – Fouad Bouguerra. Nem Európában, hanem az algériai bajnokság ötödik helyezettjében, a Bejaiában, és megfordult a harmadik helyezett Annabában is. Algéria, ugyebár, ott lesz a vb-n, az afrikai ország bajnokságát tehát nincs okunk lebecsülni, ezzel együtt valami azt súgja: Bouguerra szerződtetése egyhamar nem oldja meg a Nyíregyháza minden gondját.
Miként Tommy Dohertytől sem várható az FTC megmentése. Az északír labdarúgó ugyan 2003 és 2005 között kilencszer magára ölthette hazája válogatottjának mezét, ám legutóbb már annál a Wycombenál domborított, amely a 23. helyen áll az angol harmadosztály huszonnégyes mezőnyében. De ő legalább harmadosztályú volt, ellentétben két másik ferencvárosi „erősítéssel”, az egyaránt az angol negyedik ligából érkező Eldinggel és Stockleyval. Az a két klub, amelyben a zöld elöljárók felfedezték őket, legföljebb középcsapat a brit „negyedben” (15., illetve 12.). Schlosser, Sárosi dr., Lázár, Toldi forog a sírjában, az élő ferencvárosi legendáknak pedig – Alberttől Varga Zoltánig, Bálinttól Nyilasiig –vérzik a szívük. Ők még a Manchester Unitedet vagy a Liverpoolt ejtették ki, és sosem hallottak a Port Vale-ről...
Ha már a múltnál tartunk: a dicső időket idézi, hogy Szilágyi, a DVSC és a Vasas együtt kerül szóba. Hajdanán bizonyos Szilágyi I Debrecenből igazolt a fővárosi piros-kékekhez, most pedig Szilágyi Angyalföldről megy vissza a hajdú-bihari együtteshez, ám nem valószínű, hogy – elődjéhez hasonlóan – 390 NB I-es meccset játszik majd, s azokon 313 gólt szerez. De legalább a neve és két klubja az eredeti magyar futballkultúrára emlékeztet, csakúgy, mint a Kecskemétre szerződő Lambulics születési évszáma. A hátvéd akkor (1972-ben) jött világra, amikor a magyar válogatott legutóbb Eb-n járt, sőt a legjobb négy között volt...
Ám ne kezeljük le a jelenlegi garnitúrát, elvégre Domonyai László „bombaerősnek” nevezte az MTK mostani keretét. Istenem, az ügyvezető 1971-ben született, így nem láthatta játszani Sándort, Palotást vagy Hidegkutit. Azért a patinás klub elöljárójaként hallhatott volna róluk már valamit – akárcsak Orthról, Cseh II-ről, és sorolhatnánk hosszasan –, miként időnként nézhetné is a tévét, hogy mi van a futballvilágban. De minimum betéve kellene tudnia, hogy a Fenerbahcse például 2-0, 5-0-lal intézte el nemrégiben az MTK-t, és bizony a török együttest sem tartják bombaerősnek Európában. A Bari még kevésbé tartozik a kontinens rettegett klubjaihoz, ám kétségkívül a tél három legjobb magyar külföldi szerződése között említhető, hogy Gosztonyi a délolasz csapathoz ment. Habár a játékosért egyelőre csak feltérképezési pénzt fizetnek – nagyjából annyit, amennyit az Omoniához igazolt Leandróért utaltak át Nicosiából Debrecenbe –, de ha Gosztonyi megfelel, akkor a nyáron leszurkolják a nagyját is. Azért az vigaszt jelenthet a nagy európai elzárkózás közepette, hogy Bariban magyar labdarúgóra figyeltek fel; Leandro ugyanis brazil, a Kispestről Valenciennes-be került Benjamin pedig elefántcsontparti.
Hogy kik jönnek a magyar első osztályba helyettük, arra jellemző: a bajnoki címvédő DVSC legújabb szerzeményeinek egyike a kameruni Essama, aki előzőleg az olasz negyedosztály 15. helyén szerénykedő Sestesében futballozott. Talán a hazai riválisokat majd megbolondítja, bár aligha annyira, amennyire Rudolf a debreceni klubvezetőket és feldúlt ügynökét, a csatár itáliai szerződéséről az Ajaxszal folytatott tárgyalások közben értesülő, leforrázott Vladan Filipovicsot. A hivatalos verzió szerint nagy a béke a DVSC-elöljárók, valamint a titokban a Genoához aláíró labdarúgó között, de ezt a kívülálló kötve hiszi, függetlenül attól, hogy az olasz klubhoz a nyáron csatlakozó Rudolfot akár a Serie A-s szereplésre is alkalmasnak tartja.
Itthon más a mérce (már, ha van követelmény egyáltalán): a Diósgyőr például szívesen lát szinte mindenkit, aki az ETO-nak nem kell, miközben Győrött hosszú ideje nagyobb a forgalom, mint a pesti Rákóczi úton délután ötkor. Pillanatnyilag húsz légióst alkalmaz a kisalföldi klub; a neveket nem érdemes megjegyezni, egyrészt a hömpölygő tömeg miatt, másrészt azért sem, mert jórészt idáig sem mondtak semmit...
A Vasas ellenben különleges honfi társsal turbózta fel keretét, Majoros ugyanis feltehetően a világ leglassúbb biciklicselét képes bemutatni. A Videoton pedig több száz millió forintot fizetett Lencséért, Nikolicsért, Sándor Györgyért, s jóllehet e summa nemzetközi öszszehasonlításban csupán egy tál lencse, itthon feltűnést kelt a nagy bevásárlás. Pláne, hogy korántsem olyan jó a vétel, mint a Videoton fénykorában... Amagyar bajnoki cím elnyeréséhez esetleg elég lehet a ráfordítás, de az európai középmezőnytől még az itthoni éllovas is olyan messze van, mint Halmosi Péter jelenleg a Premier Leaguetől. Ő a tavaszt Szombathelyen tölti, de kétségkívül a tél első számú magyar igazolásának tekinthető. Aki tizennyolc mérkőzést „lenyomott” az angol élvonalban, az akkor is számít, ha a Hull Citynél az utóbbi időben csak ülőfoglalkozást végzett, s ha a szigetország után idehaza futballozni minden, csak nem haladás...
Bár fizikailag nem sokkal fárasztóbb,mint odakinn ameccsnapokon pihenni a padon.
