Henin: pályán ragadni

Eredményesnek tetszik Justine Henin visszatérése: az egykori világelső, aki húsz hónapos kihagyás (feltöltődés) után az Australian Openen fogott újra ütőt, ezúttal honfitársát, a tizenkilenc évesen máris világranglista-tizenhatodik Yanina Wickmayert győzte le, és jutott ezzel a legjobb nyolc közé.

Formája még hullámzó, ezt jelzi az is, hogy a tulajdonképpen uralt mérkőzés második játszmáját sima 6:1-re vesztette el; rutinjára jellemző azonban, hogy ez a nagy (rész)verés nem zavarta meg. A legjobb négy közé jutásért azzal a Petrovával (19.) játszik, aki egy fordulóval korábban a másik nagy visszatérőt, az ugyancsak belga Kim Clijsterst verte megalázó 6:0, 6:1-re, legutóbb pedig a harmadik helyen kiemelt Kuznyecovát búcsúztatta három szettben.

Ahogy az egy majdani nagy profitól elvárható, az orosz Kirilenko él a lehetőségével: miután felülmúlta a formáját még csak keresgélő Sarapovát, most egy másik honfitársát, a második helyen kiemelt Szafinát verte; utóbbi 4:5-nél feladta a mérkőzést. Kirilenko következő ellenfele a kínai Zheng Jie (35.) lesz, aki a jobbik Bondarenko nővért, Alonát múlta felül.

A férfiaknál a horvát Cilic hozza melbourne-i formáját: ahogy tavaly és tavalyelőtt, úgy az idén is bejutott a legjobb nyolc közé: a 4. fordulóban a negyedik helyen kiemelt argentin Del Potrót verte öt játszmában, és az elődöntőbe kerülésért azzal a Roddickkal mérkőzik, aki ugyancsak öt szettben jutott túl a chilei Gonzalezen. Rangadót játszik ugyanakkor egymással Nadal és Murray: előbbi négy játszmában győzte le a szervakirály horvát Karlovicot, utóbbi háromban az amerikai Isnert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.