Viszont az éjszakába nyúló történet ismeretében a felvezető nyavalygásból ennyi bőven elég, úgyhogy inkább ideírom: a kvartett első találkozóján a spanyolok felmosták a padlót a csehekkel (37:25). Az „előzenekarok” távozása után még felidézhettük Csoknyai szakvezető szavait, miszerint az első ellenfélként rendelt franciáknak „szinte nincs gyenge pontjuk, és nemhogy gólt elérni, de még helyzetet kialakítani sem egyszerű ellenük”, valamint meghallgathattuk a tévé-szakkommentátorként jelen lévő, korábbi 182-szeres válogatott, s pályafutása finisét Franciaországban töltő Borsos Attila helyzetértékelését a riválisról: „Csak valamivel erősebbek most, mint tavaly, amikor világbajnokok lettek...”

A magyarok mindenesetre otthon érezhették magukat a csarnokban – a tribünöket szinte teljesen megtöltő hazai drukkerek egy szektornyi, a túlnyomó többséget leordító része azon nyomban rázendített a „Vesszen Trianon!”-rigmusra, amint elhangzott a sportszerű buzdításra felhívó néhány mondat –, bár úgy gondoltuk, ennél valamivel örömtelibb lenne, ha a fiúk odalent, a játéktéren éreznék otthonosan magukat.

És lássunk csodát: a nyitány maga volt a varázslat az amúgy pazar miliőben. A feltehetően vérpörköltet vérnarancscsal vacsorázó magyar játékosok a 4. percben, az Iváncsik testvérek parádés összjátéka nyomán átvették a vezetést (3:2), s miközben Ilyés, majd később Krivokapics is szórta a gólokat a jóformán semmit nem fogó – a múlt hét végén a világ legjobb kézilabdázójának választott – Omeyer kapusnak, a túloldali háló előtt Fazekas bravúrt bravúrra halmozott. A franciák a kimagasló magyar produkció dacára – saját mércéjük szerint közepes teljesítménnyel is – tartották magukat, és a páratlan rugójú szélsőnek, Abalónak, na meg az az irányító Karabaticnak köszönhetően a játékrész felénél már három góllal vezettek (8:11). Félő volt, hogy összeroppan a magyar csapat, ezzel szemben újra kiegyenesedett, és – a szünet előtt brillírozó beállós, Gál jóvoltából – 16:16-os állás tudatában vonulhatott pihenőre.

Hittük is meg nem is, hogy minden józan számítás ellenére itt a kínálkozó esély a világraszóló eredmény elérésére.

A topfavorit nyilván nem kalkulált ekkora ellenállással, azzal meg végképp nem, hogy a térfélcserét követően minden ott folytatódik, ahol előtte abbamaradt. Sőt... Továbbra is nehéz volt szavakat találni a magyaroknak a legszebb reményeket is felülmúló, extra klasszis megoldásokkal tarkított játékára, és amikor az 52. percben Csoknyai együttesének 27:23-as vezetését (!) mutatta a tábla, már nem lehetett ülve nézni a meccset. A Fazekast időközben felváltó Puljezevics a fizika törvényeit meghazudtoló módon hárította a háríthatatlannak látszó lövéseket, míg elöl még az egyébként a kiegészítő emberek közé tartozó Katzirz is tündökölt. Csak néztünk, mint a moziban: öt perccel a vége előtt is négy volt „ide” (29:25), de a sportág jelenleg messze legerősebb válogatottjának supermanjei nem akarták megadni magukat. Még három perc volt hátra, amikor felzárkóztak egyetlen gólnyira, és 80 másodperc, amikor kiegyenlítettek (29:29)... Ezután a magyarok támadhattak, de Eklemovics sokat lépett a labdával...

A megszerzett egy pont maga a mennyország. Az elvesztett egy pont maga a pokol.

A csoport (Graz): Oroszország–Ukrajna 37:33.

B csoport (Linz): Dánia–Ausztria 33:29.

C csoport (Innsbruck): Lengyelország–Németország 27:25.

D csoport (Bécsújhely): Magyarország–Franciaország 29:29, Spanyolország–Csehország 37:25.

A második félidőben még Karabaticot is sikerült megállítani...