Pulai Imre rendkívüli erőkkel küzd azért, hogy szabadkártyával felléphessen a vancouveri játékok szánkóviadalán – a mezőnyt pénteken véglegesíti a sportág nemzetközi szövetsége –, így nekünk most más dolgunknincs, mint szurkolni a 2000-es nyári olimpia kenubajnokának (500 méteren szerezte Novák Ferenccel). Persze, persze: sikeres kvalifikáció esetén sem valószínű, hogy Pulaitól lesz hangos a világsajtó, ekként csak afféle szolid párhuzam gyanánt idézzük fel: a szánkó „társsportága”, a bob adta a mind ez idáig egyetlen, a téli és a nyári seregszemlén is aranyérmes versenyzőt.

Edward Eagan 1924-ben ökölvívásban (félnehézsúly), 1932-ben pedig négyes bobban ért a csúcsra. S ha már: a derék Eagan csapattársainak egyike az a Billy Fiske volt, aki amellett, hogy 1928-ban, alig tizenhat évesen már aranyéremre vezette az amerikai gárdát az ötösbobok viadalán (volt ilyen), civilben is hős volt. Fiske a II. világháború elején, 1940-ben (amikor az Egyesült Államok hivatalosan semleges pozíciót foglalt el) önkéntes vadászrepülőként csatlakozott a brit haderőhöz, s életét vesztette a németek elleni légi támadások során.

És akkor most innen arról kellene beszélni, hogy honfitársaink is próbálkoztak már bobban. Az úttörői szerep a Frankl Nicholas, Gyulai Miklós párosé volt (amely 28.-ként zárt az 1994-es, lillehammeri játékokon), a 2006-os, torinói olimpián pedig kettesben és négyesben is nézhettük a magyarok lejövetelét. A rajtot itthon piros Suzukin is gyakorló Gyulai Márton, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás, Pintér Bertalan összetételű kvartett 24. (utolsó előtti), a Gyulai és Pintér alkotta duó 29. (utolsó) lett. Amúgy meg sose feledjük, mint mondott Miklós és Márton édesapja, felejthetetlen kollégánk, az atlétavilág közkedvelt elöljárója, Gyulai István: „Amikor ott állsz a pálya közelében, s hallod azt az elképesztő robajt, ahogyan a fiaddal száguldó bob zúdul lefelé: na, azt a borzasztó érzést senkinek sem kívánom.”

Ehhez képest Fiske még autókormánnyal vezette a fele annyira se gyors szerkezetet, s ehhez képest az első, chamonix-i erőpróbán (1924) úgy győzött az Edouard Scherrer vezette egység, hogy nem akadt riválisa. Az úgy volt, hogy a svájci úr a leysini tornaegylet tomboláján nyert egy kissé korszerűtlen, fából készült bobot, ennek örömére rádumálta barátait, csusszanjanak már vele a Leysinből Sepeybe vezető, lejtős úton. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a társaság – tréfából – benevezett a játékokra, s a döntő napján önfeledten konstatálta: egyetlen bob „él” a melegedés nyomán megolvadt talajon, méghozzá az övé... Scherrer mellett Alfred Neveu, valamint a két Schläppi, Alfred és Heinrich került be így a sporttörténelembe, amelyben külön fejezet a most is rajthoz álló Andre Langéé: a háromszoros olimpiai és nyolcszoros vb-első német klasszis Vancouverben is a csúcsra készül.

Mindazonáltal azt nem állítanánk, hogy a bob, szánkó, szkeleton hármas a legnépszerűbb az olimpiák műsorán: 1. Torinóban már a jegyek 85 százalékát eladták, amikor e számok versenyeire – és a női jégkorongmérkőzésekre... – dobálták a belépőket az ember után; 2. a bobot 1960-ban, Squaw Walleyben ki is húzták a műsorból, mivel a viadalra kilenc ország nevezett, s nem volt értelme pályát építeni. Ugyanakkor nézni a teknőben száguldókat: „poén”. Az ősi bobosok (a nők 2002 óta ötkarikás részvevők) mellett például figyelhetjük az ötödik olimpiájukon fellépő szkeletonosok csúszását, amint a gördeszkára hajazó, csontvázszerű eszközön hason fekve, fejjel előre, akár 130 km/h sebességgel suhannak a célba. A téli sportágak legrémisztőbbike ez, pláne, hogy kicsúszó versenyzői fejjel mennek a falnak. Legfőbb sztárja a háromszoros vb-aranyérmes és kétszeres olimpiai harmadik Gregor Stähli; rossz hír viszont, hogy a svájci sérülés miatt nem áll rajthoz Vancouverben.

A játékok műsorán 1964 óta szereplő szánkó is „fura jószág” – a részvevők háton, lábbal előre csúsznak –, ám kitermelte a téli olimpiák legnagyobb alakjainak egyikét, bizonyos Georg Hacklt: a szánkózás Schumacherének tartott sportember egymás után három bajnoki címet szerzett (1990, 1994, 1998), s még két ezüstre is büszke. Ezzel együtt a már visszavonult német sportembert sajnáltuk nagyon, amikor Torinót követően súlyos sérülést szenvedett: hatalmasat bukott, s lábának szinte valamennyi szalagja elszakadt.

Mondták is neki: roppant veszélyes, amit csinál. Eszébe ne jusson máskor síelni.