A ZTE akkor - és két esztendővel korábban - Farkas Sándor, a később a Székesfehérvárral és a Sopron női együttesével is csúcsig jutó szakemberrel végzett az élen, míg első, 1988-as címét még Gellér Sándor vezetésével szerezte meg. Zalában tehát csaknem két évtizede óhajtják az újabb sikert - időközben „csupán" két ezüstés három bronzérem került a vitrinbe -, s tessék: a mostani garnitúra az alapszakasz félidejében, tizenhárom mérkőzés után hibátlan teljesítménnyel áll az élen. Legfőbb riválisai (Paks, Szolnok) négy-négy vereséget is elszenvedtek már, s bár Zalában amondók, hogy az NB I igazából a rájátszással kezdődik, a győzelmi sorozatokat tekintve a korszakos Honvéd mögé fölsorakozó klubot immár favoritnak tartják.

„Itt a Petit kell fényezni.” Ezt speciel Patonay Imre szakmai tanácsadó mondja; ha valakinek, neki van mire szerénynek lennie. A népszerű „Putesz” trenírozta – például – a sportág első vidéki bajnokcsapatát, a Körmendet (1987), s a legutóbbi évadban „a Petivel”, azaz Völgyi Péter edzővel a harmadik helyre segítette az új koncepciót hirdető ZTE-t. „Amikor két éve idehívtak, az volt a terv, hogy helyi tehetségekből és két-három, valóban erősítést jelentő légiósból olyan jó szellemű, eladható együttest gyúrjunk, amely viszszahozza a nézőket a csarnokba. Úgy fest: jó úton járunk” – mondja az őskörmendi, élete csapatától három éve kiebrudalt Patonay, aki azért nem ájul el: „Ilyen széria ezer évben csak egyszer van, ráadásul a rájátszásban kell majd nagyon észnél lenni.”

A „valóban erős” külföldi kontingenst az egyaránt amerikai Watson, Hinnant és Wilson alkotja; e trió mellett két rutinos magyar játékos, Kámán és Trepák adja az alapötöst, amelynek tagjait az elhivatott szakvezető helyi kosarasokkal, elsősorban is a húszéves Tóth Ádámmal cserélgeti. Völgyi Péter amúgy ugyancsak egerszegi; hetedikes, amikor bizonyos Farkas Sándor – szétnézve az iskolában – kosarazni hívja, s tizenöt éves (1988), amikor bemutatkozik az élvonalban. Játékoskarrierjét egy baleset gátolta, de az sem segítette, hogy akkoriban a ZTE, ugye, tele volt sztárral. Völgyi – fölmérve a helyzetet – a pécsi tanárképzőt választotta, s legott utánpótlásedzőként is elhelyezkedett; másfél évtizeddel később, 2008 nyarán a Pécs felnőtt csapatának trénereként érte szülővárosa hívása.

„Szakmailag és érzelmileg sem kellett győzködni – említi Völgyi. – Ellenben nehezen indultunk, az előző évadban csupán az alapszakasz végére álltunk össze, amikor nyolc mérkőzést nyertünk sorozatban, majd a miénk lett a bronz. Látványos, támadásban és védekezésben is hatékony kosárlabdát hirdettünk meg, ám aligha vezetnénk most százszázalékosan a tabellát, ha riválisaink összeállnak a szezon elejére. Ebből adódóan azt mondom: pillanatnyi helyezésünk nem feltétlenül reális, de mindenképpen jó úton járunk, hiszen mérkőzéseinket már majdnem telt ház előtt játsszuk.”

Völgyi és Patonay között amúgy – előbbi közlése szerint – eleinte akadt néhány, „építőjellegű” konfl iktus, ám „megtanulták” egymást. „Noha én vagyok az edző, így enyém a felelősség, Imre rengeteget segít csaknem negyvenévnyi tapasztalatával; még meccsek közben is váltunk egy-egy mondatot” – bókol Völgyi. S hogy mi leszaz évad végén? A szakvezető óvatos: „Ha nagyot nem hibázunk, a vérre menő rájátszást pályaelőnyben játszhatjuk, ám a playoff nem sétagalopp, ott akár az első és a nyolcadik között is felcserélődhetnek a szerepek. Jobb hát csak a következő meccsre koncentrálni.”

Aztán legföljebb arany lesz a vége.

NB I-es győzelmi szériák

1. 1980/1981: Honvéd, 37:0

2. 1981/1982: Honvéd, 27:0

3. 1983/1984 és 1985/1986: Honvéd; 2009/2010: ZTE, 13:0

6. 1989–1990: Csepel, 10:0