Siena, Sneijder, Samuel, szerencse
A már-már reménytelennek tetsző hajráig úgy érkezett el a két csapat, hogy az első félidőben négy gól esett: Maccarone 25-ről zúdította a labdát Julio Cesar kapujának bal felső sarkába (0-1), majd Diego Milito a tizenhatos oldalvonaláról lőtt – Curci rossz helyezkedését kihasználva – a bal sarokba. Aztán Sneijder – háríthatatlan szabadrúgással – az Internazionalénak szerzett vezetést (2-1), de egy perccel később Reginaldo megjátszotta Ekdalt, s mivel milánói védő nem volt a közelben, az egyenlítést nem kerülhette el a bajnoki cím védője és várományosa (2-2). Sőt, a szünet után megint szanaszét szaladt az Inter-védelem egy Reginaldo, Ekdal, Maccarone kombináció nyomán, melyet a kopasz csatár amilyen laza, olyan pontos gurítással fejezett be (2-3).
A San Siro elcsendesült, s a közönség már nem nagyon hitt a „feltámadásban”, amikor Sneij der újabb szabadrúgásgólt ért el. Ezúttal azonban korántsem menthetetlenül bombázott, de a szünetben lecserélt Curcit váltó Pegolo még társánál is rémesebben helyezkedett: noha a holland középpályás oda küldte a gömböt – rá adásul legalább harmincméterről –, ahol a kapus állt, Pe golo szinte ellépett a lövés elől (3-3). Majd a Siena labdarúgói azt hitték, Samuel lesen van, ám tévedtek, és csak bámulták, ahogyan a védő tizennégy méterről a bal sarokba vágja a győztes gólt (4-3).
A lényeg: az Inter megerősítette elsőségét, s a Siena is – „milánói” Maccarone ide vagy oda – maradt ott, ahol volt...
