Seholsincs NB I

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó, bonni székhelyű, ám angol elnevezésű szervezet, az IFFHS (International Federation of Football History and Statistics) elszomorító listát tett közzé, hiszen a nemzeti bajnokságok világrangsorában az NB I-et az ötvenkettedik helyre tette.

Mihez tartás végett: Üzbegisztán például a harmincharmadik, Angola a negyvenkettedik, Moldova a negyvennegyedik... Noha igazi összehasonlítási alap ebben a tekintetben nincs – még akkor sem, ha a dr. Alfredo Pöge, a szervezet német vezetője szerint országonként a legjobb négy-öt csapat nemzetközi szereplése a mérvadó –, anynyi mindenképpen levonható a számunkra bánatos összeállításból, hogy a legújabb kori magyar futballt külföldön továbbra sem jegyzik. Az itthoni „hősköltemények” sosincsenek szinkronban a határokon túli értékelésekkel, mert odakinn nem a közönség és önmagunk szüntelen hülyítése, hanem a valóság bemutatása a cél.

Az persze valószínű, hogy a Debrecen többre menne az afrikai vagy az ázsiai Bajnokok Ligájában, mint az európaiban – legalábbis nem kapott volnatizenkilenc gólt, és talán pontszerzésre is büszke lehetne –, ám az első számú dél-amerikai klubtorna, a Libertadores Kupa esetében már bonyolultabb a helyzet, hiszen az Estudiantes, a Palmeiras vagy az LDU Quito nagyjából úgy jöhetne szembe, mint a Fiorentina, a Lyon, a Liverpool... S mielőtt Afrikát túlságosan lesajnálná bárki is, az MLSZ-t nem biztatnánk hoszszabb válogatott portya lekötésére a fekete kontinensen, mert alighanem nagy bajok lennének Algériától a bajnoki listán Magyarország mögött következő Zambiáig.

De nézzük csak kontinensünket! Az öreg földrész mezőnyét figyelembe véve az NB I a harmincegyedik. (Vagy a harminckettedik, ha a futballban Európához sorolt Izraelt is ideszámítjuk.) Ez lehet valós vagy vitatható szám. Ám elrugaszkodottnak semmiképp sem tekinthető a minősítés, hiszen körülbelül itt a helyünk. A körön kívül.

S bizony egyáltalán nem szűk az a kör.

Túl az ötvenen

1. Anglia, 2. Spanyolország, 3. Németország, 4. Brazília, 5. Olaszország, 6. Franciaország, 7. Argentína, 8. Hollandia, 9. Ukrajna, 10. Törökország, 11. Románia, 12. Portugália, 13. Görögország, 14. Belgium, 15. Mexikó, 16-17. Chile, Paraguay, 18. Csehország, 19. Ausztria, 20. Oroszország, 21. Uruguay, 22. Izrael, 23. Ecuador, 24. Peru, 25. Dánia, 26. Skócia, 27. Kolumbia, 28. Japán, 29. Svájc, 30. Nigéria, 31. Dél-Korea, 32. Szaúd-Arábia, 33. Üzbegisztán, 34. Egyiptom, 35. Bulgária, 36. Szerbia, 37. Horvátország, 38. Szlovákia, 39. Észtország, 40. Grúzia, 41. Venezuela, 42. Angola, 43. Lengyelország, 44. Moldova, 45. Svédország, 46. Egyesült Államok, 47. Norvégia, 48. Algéria, 49., Fehéroroszország, 50. Irán, 51. Lettország, 52. Magyarország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.