Elnöki tanács
Schmitt Pál ért a szóból, s elsőként éri el a Magyar Olimpiai Bizottság recepcióját, így mögötte érkezik a példa közreadója, az udvarias Orbán Viktor. Fényképezkedés lesz, mielőtt a két, reggelin túlesett potentát ellátogatna a másik szobába, ahol az olimpiai bizottság elnökségi tagjai már készülnek a konzultációra. A probléma égető: nincs pénz a magyar sportban. Ennek nyomán indít – Schmitt MOBelnök későbbi szavai szerint – kampányt a sportnapilap, s ennek nyomán ébred rá december 29én Orbán Fideszelnök arra, hogy ez így nincs jól. Nyílt levelére, miszerint konzultálna-e vele e kérdésről, pártbéli kollégája, Schmitt sebtében igent mond, az összerántott garnitúrából akad, aki a repülőjegyét mondja viszsza, Orbán pedig, nini, már itt van az ajtóban. A mutatóujjak felemelését, úgy is, mint sajtótájékoztató, két órával későbbre prognosztizálják.
Vajon mi lesz?
A feszült perceket izgalmas beszélgetésekkel töltjük a tájékoztatóra kijelölt nagyteremben: most akkor hogy is van ez a pénzdolog. Tizenhatmilliárd forint a sportbüdzsé, mondja a kolléga. De az csak tizenkettő, mert a Forma–1et ki kell venni belőle, replikázik a másik. Bruttók és nettók röpködnek, továbbá igaz vagy hamis és fehér vagy fekete, annyiban viszont egyezség van, hogy a probléma alighanem csöppet összetettebb lehet annál, hogy. Az abcúg, kormány azért rendben is van, pláne ezekben az ínséges időkben, csak hát közben egy-egy össz-szövetségi értekezlet olyan képet ad, mint valami panoptikum: sok az új évezred kapcsán kihívással küszködő, folyamatosan síró bácsi, aki még abban szocializálódott, hogy az állam mindent megold, noha már húsz éve (vad)kapitalizmus van. Igaz viszont, hogy ettől még a központ adhatna többet, miért ne. A kampányos sportszövetségek most a Forma–1es jogdíjra megállapított plusz egymilliárdot óhajtják szétosztani maguk között, habár az a pénz, ha ezt lehet még követni, gyakorlatilag nem is a sportbüdzsé része. Mindenesetre kolléga felnevet:
– Az a vívószövetség is kampányol, amelynek bankvezér az elnöke.
Szépen telik az idő, Schmitt és Orbán már a nagyteremben köszörül torkot. „Előadások hangoztak el”, említi Schmitt, majd az utánpótlástól az önkormányzatokig felsorolja azt a nem kevés területet, amelyről – a Nemzeti Sportszövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Olimpiai Bajnokok Klubja képviselői előtt – tájékoztatták a Fidesz-vezért. Rapid partik lehettek, tűnődünk, ha szűk két óra alatt ennyit vetítettek, de legalább a végeredmény nem kérdéses, mivel – közli az újságot maga Orbán – „a találkozó és a konzultáció sikeres volt”. A reklamált egymilliárd forint sem probléma, azt igény esetén – így Orbán – „az új kormány azonnal eljuttatja majd a MOBhoz”, amúgy pedig a Fidesz-elöljáró kérésére a szövetségi vezetők terveket készítenek majd a jövőre nézve. Konkrétumok, sajnos, nem hangzanak el, ha csak annyiban nem, hogy „a költségvetés el van szúrva”, „ha más országok képesek a költségvetésük egy százalékát a sportra fordítani, akkor ezt Magyarországnak is meg kell tennie”, „egészséges, életerős társadalomra van szükség”, „akikben van tehetség, hit, akarat, azokat támogatni kell”, s hogy „a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítani”. Szó esik még a sportegészségügyről és a Sportkórházról is, szintén katasztrófa, de Orbán azt ígéri, ott is lesz változás, csak le kell ülnie hozzá tárgyalni Berkes úrral. Erre egyébként magunk is kíváncsiak vagyunk, tekintve, hogy dr. Berkes István már nem a Sportkórház főigazgatófőorvosa. De mindegy is, a teremben felsorakozó potentátok arca elégedettséget mutat, a valószínűleg áprilisban tartandó választások feltehetően győztes pártjának leendő miniszterelnöke mindent megígér, talán még a Rákosi-korszak bravúrja is visszaköszön még, amikor tizenhat aranyérem utazott haza Helsinkiből.
Amúgy a MOB – idézet az alapszabályból – „politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól anyagi támogatást nem fogad el”. Ezt csak úgy, az íze miatt.
