Wirth Gabriella korábbi klas szis asztaliteniszező összegzése az újrakezdés élményéről: „Úristen, de jólesik!” (Január 17.)

Schell László exjégkorongbíró reakciója arra a hírre, hogy beválasztják a sportági Halhatatlanok Csarnokába: „Amikor régi jó ismerősöm, egykori bírótársam, René Fasel, a nemzetközi szövetség svájci elnöke felhívott telefonon, először azt hittem, fokhagymára vagy szalámira lenne szüksége.” (Február 28.)

Csík János volt kiváló kézilabdatréner indoka, miért hagyott föl az edzősködéssel: „Úgy három évtizede vettem egy sífelszerelést, de még egyszer sem használtam…” (Március 14.)

Konkoly Csaba, a Győr edzője arra a felvetésre, hogy a női kézilabda BL-döntőbe jutás másnapján miért nem vette föl sokáig a mobilját: „Hetedik órát tartottam az iskolában, ahol testnevelést tanítok. Közben mégsem telefonálgathatok.” (Április 21.)

Donkó Orsolya, a Szeged bajnoki második női kosárlabdacsapatának trénere a munka és a családi élet nehézségeiről: „A Sopron elleni döntő után például hét órát is aludhattam egyhuzamban... Nagy szó ez, hiszen háztartást is vezetek; soproni kollégámnak, Székely Norbertnek éppenséggel nem húzzák a fülét reggel hétkor, hogy ki az ágyból, enni szeretnék!” (Április 30.)

Rátgéber László, a női kosár labda-válogatott szakvezetője az Eb-felkészülésről: „És ha éppen nem tréninget tartok, akkor megkérem a pécsi taxitársaság igazgatóját, adjon kedvezményes tarifát, hogy a lányok a szállodából nyugodtan eljussanak a csarnokba edzésre.” (Május 9.)

Ötvös Ferenc nyolcvankét éves futórekorder megjegyzése a félmaratonikon szereplő fiatalokról: „Menet közben látom, hogy ott kezelik őket oxigénpalackkal...” (Május 23.)

Tischler János, az olimpikonok ügynökmúltját kutató történész arra a kérdésre, mi a magánvéleménye a lista szereplőiről: „Mindegyikük története más. De a legkirívóbbak azért mégis csak azok az esetek, amelyek főszereplői újabban pulpitusokon állnak, a rendszerváltás előtti korszak fő ellenségeinek tüntetik föl magukat.” (Június 5.)

Markovits László, a Vasas SC elnöke arról, sportolóként miért hiányzott belőle a gyilkos ösztön: „Ifjú teniszezőként azzal indultam külföldre, hogy nem baj, ha kikapok, mert jövök haza és vár a palacsinta.” (Június 6.)

Taróczy Balázs wimbledoni teniszbajnok indoka, miért nem jár hazai mérkőzésekre: „Most nézzem, hogyan bohóckodik egymással a háromezredik az ötezredikkel?” (Június 20.)

Móna István olimpiai bajnok vívómindenes a választékos stílusról: „Bay Béla bácsi edzés előtt és után kezet csókolt a vívónőinek. Rám ez nem jellemző, viszont, ha jól emlékszem, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok lett.” (Június 27.)

Portisch Lajos, a Karpovnak is szekundáló nemzetközi nagymester egyik béküléses sztorija Kaszparovval: „Két évig nem szólt hozzám, majd egy olaszországi torna éjszakáján, amikor nem hozták a pizzát, minden átmenet nélkül odafordult: Lajos, te a ze ne révén mégiscsak ismered a nyelvet, szólj már, mert éhen halok...” (Július 4.)

Ferjáncz Attila korábbi Európaklasszis raliversenyző a pályafutása utáni időszak nehézségeiről: „Egy évig nem jártam versenyre, előfordult, hogy hátat fordítottam, amikor jött egy jobb autó.” (Július 18.)

Pásztory Dóra paralimpiai úszóbajnok, jelenlegi sportriporter a víz hiányáról: „Az elmúlt öt évben háromszor állítottam be az órát, hogy felkelek, és elmegyek edzeni, de mindig lenyomtam.” (Augusztus 8.)

Herczeg András, a BL-főtáblás Debrecen klubmenedzsere NB II-es futballistakarrierjének viszontagságairól: „Ha Kiss László hoz dobtam a labdát, akkor Menyhárt Ernő szúrt le, hogy miért nem őt választottam, ha pedig Menyhártot szemeltem ki, akkor Kiss döngölt – szerencsére, csak képletesen – a földbe. Képzelheti, milyen lehetett mellettük futballozni a középpályán...” (Augusztus 31.)

Kocsis Árpád, a futóversenyeket szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője egy, a kilométertáblák felcseréléséből fakadó hiba utóéletéről: „Mit tehettem volna, a rendezvény végén fölálltam a pódiumra: Elnézést, a kolléga a reggelinél nem tejet, hanem rumot öntött a müzlihez…” (Szeptember 5.)

Martin György vízilabda-szövetségi elnök az olimpiákon taroló sportág hazai helyzetéről: „Úgy például nem megy, hogy két, egymástól szinte sétatávra játszó fővárosi együttes, az FTC és a Honvéd egyformán délután hatkor kezdi a meccseit. Mint ahogyan fölfoghatatlan az is: a komoly pólómérkőzések rendezésére Budapesten egyedüliként alkalmas Komjádi uszodát most kezdik felújítani. (Október 9.)

Egervári Sándor, a vb-bronzérmes U20-as labdarúgó-válogatott edzője az Egyiptomban történtekről: „A magyar futball egészét nézve mi messze felülteljesítettünk.” (Október 13.)

Horváth Tibor volt pingpongszövetségi főtitkár a klasszis Klampár egy mutatványáról: „Tibi a szálloda halljában lévő akváriumból sorra szedte ki a guppikat, egyenként földobta őket, és szakszerű műugróbíróként pontozta a gyakorlataikat. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jórészt nekem köszönhe tően nem vezették el az észak-koreai rendőrök.” (November 14.)

Erdei Zsolt profi bokszklasszis konklúziója, tart-e új súlycsoportjának címmeccsétől: „Igen, ugrottam egy kategóriát, de a riválisomnak is csak két keze meg két lába van.” (November 18.)

Gencsev Plámen kosármindenes arról, hogy politikai delegációkat kísérő tolmácsként anno milyen pluszfeladatokat vállalt: „Amikor például a bolgár elvtársból az ötvenfokos pálinka kihozta, hogy szemét románok, akkor azt fordítottam: az elvtárs nem száz százalékban ért egyet a román elvtársakkal.” (November 28.)