Nemhogy a család segítségére nincsenek ráutalva, de ha okosan gazdálkodnak, akkor évtizedes karrierjük idején eleget tartalékolhatnak a „civil” évekre is. Egyébként meg „nincs is annál szebb, mintha valaki azzal keresi a kenyerét, amit a legjobban szeret, nem?” – teszi fel a költői kérdést Gosztonyi.

A felvetésre minden versenyző örömmel bólintana igent, csakhogy néhány sportágban közel sem ilyen szívderítő a helyzet. Legalábbis minimum meglepő dolgokról számolnak be a világ krémjéhez tartozó ifjú klasszisok. Már az is némiképp váratlan, hogy mindannyian kiemelik: a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány ösztöndíja nélkül egzisztenciális helyzetük igencsak megrendülne. (A sportközalapítványok nyújtotta támogatások egy jogszabály változása nyomán adókötelessé váltak, de az Országgyűlés végül módosította a törvényt, így továbbra is adómentesen jut jövedelemhez a mintegy félezer érintett sportoló.) Bármilyen furcsa, állami segítség nélkül még a világ élvonalába igyekvők sem tudnának tisztességesen megélni Magyarországon.

Persze, a különféle sportágakban igen eltérők a versenyzők lehetőségei. Jakab János, a Lombard AC korábbi ifjúsági Európa-bajnok asztaliteniszezője szerint a pingpongban csak a legszűkebb élmezőny számíthat biztos jövedelemre. Ugyanakkor ahhoz, hogy a versenyző a pályafutása utáni életszakasznak igazán nyugodtan vágjon neki, legalább hat-nyolc évig a világ élvonalában, azaz a földkerekség legjobb ötvenje között kellene lennie.

500 dollártért már sok jó ellenfelet meg kell verni

A játékos – akit a minap harmadik alkalommal választottak az év férfi asztaliteniszezőjének – a nyolcvanadik hely körül tanyázik a rangsorban, tehát először is a bűvös félszáz közelébe kellene küzdenie magát. A pekingi olimpia egyetlen magyar férfi pingpongosa megemlíti, hogy – a teniszhez hasonlóan – ebben a sportágban is rendeznek pénzdíjas versenyeket, de a két jutalmazási rendszer között zongorázni lehet a különbséget.

Egy Pro Tour-viadalon a harminckettő közé jutás 500 dollárt ér, de ehhez már jó néhány igen komoly ellenfélen kell túljutni, hiszen a játékot már-már más dimenzió ban űző ázsiai játékosok a legkülönfélébb nációk képviseletében tűnnek fel a viadalokon.

A honi keretek pedig… A haza versenyek győztesei néhány tízezer forinttal számolhatnak; az aranyérmesnek a komplett honi élmezőnyt felül kellett múlnia a diadalhoz. Bár Jakab nem hurráhangulatban nyilatkozik, azért hozzáteszi: nincs oka panaszra.

Az ökölvívknak még kevesebb jut

Az ökölvívóknak még ennyi sem jut. Bacskai Balázs, a Vasas 21 éves ifjúsági világbajnok bokszolója például megemlíti: több edzőtársa munkát vállal a sport mellett, azaz délelőttönként kőműves mellett talpal, esetleg portásként dolgozik, majd melóból érkezik a délutáni tréningre. Akadnak szerencsétlenebb esetek is, amikor a sportolók az éjszakában keresnek némi pénzt jövedelmük kiegészítésére. Bacskai kiemeli a „Wesselényi” támogatását, mint az egyik legfőbb bevételi forrást, de nem felejti el megemlíteni, hogy az alapítvány az ösztöndíj utalását időről időre újraértékeli.

A támogatás folyósítása, valamint annak mértéke is az eredményességtől függ. Nemcsak a fiatal öklöző és a tehetséges asztaliteniszező, de Hegyi Zomilla világbajnoki ezüstérmes kajakos is arra hívja fel a figyelmet, hogy rendkívüli eredménykényszerben dolgoznak az élsportolók. Talán nem is kell mondani, milyen nehézségű feladat tornyosul, például, Hegyi előtt évről évre, hiszen a világ legerősebb kajak-kenu válogatottjába kell beverekednie magát. A válogatottság nélkül ugyanis nincs nemzetközi eredmény, medál és helyezés nélkül pedig nincs ösztöndíj sem.

Ennek nyomán mindannyian kiemelik a tanulás, illetve a munka szerepét a sport mellett. Jakab például arról számolt be, hogy az asztalitenisz-válogatott keretének több tagja diplomát szerzett, már csak azért is: „mert soha nem lehet tudni...” Ő maga sportmenedzserként végzett. Hegyi a napi két tréning mellett tanul, egyetemre jár levelező tagozaton.

A kajakos hangsúlyozta: a 2012-es olimpia lebeg a szeme előtt, de ha nem sikerül a kvalifikáció, esetleg még a honi válogatottba sem tudja beverekedni magát, akkor komolyan el kell gondolkodnia a továbbiakról. Bacskai karakteresen fogalmaz: jó néhány fiatal öklözőnek küzdelem az élsport, azaz nemhogy kap, de sokszor inkább ad azért, hogy versenyezhessen.

Bezzeg a focisták...

A futballisták azért kevésbé látványos eredményekkel is ellavírozhatnak, igaz, nem is szorulnak rá az állami dotációra. Gosztonyi szerint ezzel együtt nem minden labdarúgónak fenékig tejfel az élet, hiszen aki az első osztályig nem képes eljutni, annak nyitnia kell az élet egyéb területei felé.

Az amúgy külföldre kacsingató játékos úgy véli: 18–20 éves kor között már kiderül, hogy egy futballista mire számíthat a pályán, azaz még bőven van ideje váltani. Kétségtelen, a másod- és a harmadosztályban már közel sem olyan jó a helyzet, mint az első ligában. Ugyanakkor, hozzá kell tennünk, hogy még az NB II-ben is akadnak olyan jövedelmek, amelyekkel nem vetekedhetnek a világ élvonalában számon tartott fiatal sportolók bevételei.

A legjobb olimpiát nyerni

A futballénál kevésbé médiaorientált szakágakban (vagyis az összesben) a legjobbak közé kell kerülnie annak, aki biztos alapokkal akar nekivágni a civil pályának. A legbiztosabb kétségkívül az, ha az érintett nyer egy olimpiát… Bizonyos sportágakban ugyanis még az sem életbiztosítás, ha valaki évtizedes karrierje idején mindvégig a kontinens élmezőnyéhez tartozik.

Igaz, ahogy arra Hegyi és Jakab is rámutatott, a családi háttér sokat segíthet, hiszen ha a versenyző karrierje elején elég támogatást kap otthonról, akkor sokkal könnyebb megteremtenie „civil” életének alapjait.

Idősebb Balzsay Károlynak, az ökölvívóválogatott korábbi szövetségi kapitányának helyzete speciális, hiszen a sportágban számos hátrányos helyzetű fiatal próbálkozik. Az ifjoncok családjainak sem társadalmi, sem szociális helyzete nem teszi lehetővé, hogy érdemi támogatást nyújtsanak. Sokak számára a boksz szinte az egyetlen lehetőség arra, hogy kitörjön státuszából. A tréner nem titkolja: a Központi Sportiskolában jelenleg bokszoló fiatalok körülbelül hatvan százaléka roma származású. Balzsay szerint a gyerekek többsége rendkívül motivált, sikerorientált. A verseny pedig elképesztően éles.

Magyarországon alig néhány tucat öklöző képes megélni a bokszból, azaz a legszűkebb elitbe kell beverekednie magát annak, aki „profi” szeretne lenni. Mármint olyan amatőr öklöző, aki tisztes fizetésért bokszol. Balzsay szerint Magyarországon hiányoznak a klasszikus sportállások.

Több európai példát említ: a sportolók a honvédség, a rendőrség kötelékében szolgálnak, szakmai kiképzést kapnak. Sportpályafutásuk idején megélhetésük biztosított, majd a karrier lezárultával dönthetnek, hogy kilépnek a testületből vagy a biztos állást választják. Ennek a rendszernek a nyomán, kiszámítható életpálya rajzolódik ki a fiatal sportolók előtt. (Rémlik, hogy hasonló szisztéma szerint működött a magyar sport a rendszerváltás előtt…)

A klubok is szegények

A honi klubok képtelenek megtermelni annyi pénzt, hogy tisztes fizetést adjanak versenyzőiknek, leginkább az életben maradásért küzdenek. Mindenesetre Turi György, az olimpiai ezüstérmes Cseh László edzője úgy véli, minimum az olimpiai döntőig kell eljutnia annak az úszónak, aki biztosan meg akarja alapozni jövőjét. Ugyanakkor – így Turi – a materiális javakon túl az emberi tényezők is fontosak. Hozzáteszi: aki a legjobbak közé emelkedik, olyasféle lelki, akarati tényezőkkel van felvértezve, amelyek mintegy kódolják a sikert a magánéletben is.

„A kimagasló eredményekhez a sportolónak önmagát is le kell győznie, ugyanis egy ifjúsági Európa-bajnoki címig a tehetséges, szorgalmas úszót, a megfelelő szigorral még el lehet juttatni. Később azonban az egyéniség kitör, az élsportolónak óriási áldozatokat kell vállalnia a sikerekért, számos dologról le kell mondania, magánélete csupán az edzések és versenyek közötti órákban lehet.” – összegez a tréner.

A kapcsolati tőke se kutya

Mind Balzsay, mind Turi megjegyzi, hogy az élsportoló karrierje során komoly kapcsolati tőkét halmoz fel, amellyel, ha jól gazdálkodik, akkor sikeres életutat mondhat majd magénak.

Kétségtelen, hogy a fiatal élsportolók inkább sikerekben gazdagok, mint pénzben. Állandó eredménykényszerben dolgoznak és edzenek, különben jövedelmük csökken. Ha pedig ez történik, egyre nehezebb ismét eredményesnek lenni; ördögi kör rajzolódik ki. Alig-alig akad olyan egyéni szponzor, aki a fiatal, ambiciózus sportolókat segítené; a befektetők – üzletileg érthető módon – a befutott sportolókat választják.

Van pozitív példa is

Kár lenne azonban valamiféle negatív utópiát felfelfesteni, még ha a legkevésbé sem ideális a fiatal tehetségek helyzete. Számos pozitív példa áll az ifjú sportolók előtt.

A jelenleg sikeres vállalkozóként dolgozó Fábián László 1988-ban, az öttusacsapat tagjaként állhatott az olimpiai dobogó tetejére. Akkor még sehol sem volt az egynapos verseny, a versenyzők nem is lézerpisztollyal tüzeltek. Fábián, aki nem az úgynevezett „látványsportágak” egyikében versenyzett, úgy véli: „Az élsportolók közös ismérvei, hogy kitartóak, szotgalmasak; másképen nem érhetnének el számottevő eredményeket.

Ennek nyomán, ha megfelelően nyitottak és vállalkozóked vűek, akkor a civil szférában is sikeresek lehetnek. Ugyanakkor ma már egy olimpiai bajnoknak sem adnak ajándékba semmit: kapcsolatai, ismertsége előny, de már régen nem automatizmus a sportsikerek realizálása a civil szférában. Rengeteget kell dolgozni azért, hogy valaki az életben is olimpiai bajnok lehessen.”

Akik úsznak a pénzben

A Forbes amerikai gazdasági magazin az idén is közzétette a legjobban kereső sportolók listáját. A sort az utóbbi hetekben magánéleti botrányai okán címlapra került, időlegesen még a golffal is felhagyó Tiger Woods vezeti, aki 67 millió eurót keresett 2009-ben. A további sorrend:
2. David Beckham (futball), 43 millió euró;
3. Phil Mickelson (golf), 35 millió euró;
4. Valentino Rossi (motor), 32 millió euró;
5. Le Bron James (kosárlabda), 28 millió euró;
6. Roger Federer (tenisz,) 27 millió euró;
7. Alex Rodriguez (baseball), 26 millió euró;
8. Lewis Hamilton (autó), 25 millió euró;
9. Kimi Räikkönen (autó), 24 millió euró;
10. Shaquille O’Neal (kosárlabda), 23,5 millió euró.