Tegyék meg tétjeiket!

A Népszabadság korábban beszámolt arról az értesüléséről, hogy az MTV értékesíteni kívánja a 2010-es labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak egy részét, azaz társbérletben közvetítené a legnézettebb sporteseményt. A közmédium tegnap közleményt adott ki, amely szerint – pénzügyi gondjai miatt – árverésen igyekszik eladni a vb sugárzási jogainak nagyobbik felét; a csatorna 24 találkozót tartana meg magának.

A negyven találkozót tartalmazó csomag kikiáltási ára 730 millió forint plusz áfa, valamint a gyártási költség arányos része. Az MTV – a közlemény tanúsága szerint – 11 médiacéget keresett meg azzal, hogy január 7-ig tegyen ajánlatot. Az érdeklődők a legmagasabb beérkezett tétre licitálhatnak január 8-án.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az RTL Klubot, de a csatorna nem reagált érdeklődésünkre. Magyar Rita, a TV2 szóvivője leszögezte: a társaság a Bajnokok Ligájára fókuszál. Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője azt közölte lapunkkal: „Ez komoly üzleti döntést igényel, a televízió tulajdonosa és vezetése mérlegeli majd a befektetés előnyeit, illetve esetleges hátrányait, s ezután határoz”. Kristóf Péter, a Digi Sport főszerkesztője így rea gált: „Nem az én kompetenciám a döntés, a végső szót a menedzsment mondja ki”.

Úgy tetszik, a kereskedelmi csatornák egyelőre kivárnak, de néhány ajánlat minden bizonnyal befut majd a közmédiumhoz a januári határidőig. Még akkor is, ha az MTV meglehetősen borsos árat szabott: egyetlen mérkőzés megvétele – átlagban – legkevesebb 18 millió forintba kerül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.