Jaj, szegény Liverpool!

Szomorú látványt nyújtott szombat délután a tribünről Peter Cech, aki harmadik beszedett gólja után, korábban bevehetetlennek vélt kapuja előtt dühösen szitkozódott, a "kékek" védelmét hibáztatva a történtekért. Bár a Chelsea változatlanul listavezető, Carlo Ancelotti tréner joggal aggódhat az év végi maraton előtt az ingatag forma miatt. Az Everton elleni 3-3-as döntetlen azt jelenti, hogy sorozatban negyedszer nem tudott győzni az együttes... Mindenesetre a második számú liverpooli csapat számára az egy pont elcsípése a Stamford Bridge-en korai karácsonyi ajándékkal ér fel.

A meglepetések hétvégéjén a szerencse ezzel együtt a listavezető londoniak mellé szegődött, miután az Aston Villa huszonnyolcadik nekifutásra fektette két vállra a Manchester Unitedet. A játék képét egyáltalán nem tükröző, győztes gól a Villa gyors ellentámadásainak egyikéből született még a 21. percben, amikor a mérnöki precizitású beadásai miatt az angol válogatottságra is esélyes Ashley Young tökéletes helyzetbe hozta Gabriel Agbonlahort, aki nem is okozott csalódást. A szombat délutáni sokkok közé tartozott még, hogy a kiesés ellen küzdő Wolverhampton Wanderers ugyancsak idegenben diadalmaskodott a Tottenham Hotspurs felett (0-1), az egy hete a Chelsea-t felülmúló Manchester City pedig döntetlenszériájához visszatérve 3-3-at produkált a vergődő Bolton ellen.

Hiába izgalmas ma is egy Liverpool-Arsenal rangadó, legalább húsz éve nem ez dönti el az angol bajnoki cím sorsát. A vendégek 2-1-es győzelmével végződött vasárnap délutáni meccs hőse ugyanaz az Andrej Arsavin volt, aki a legutóbbi randevú alkalmával négyszer is betalált Pepe Reina kapujába. Az orosz játékos ezúttal csak egyszer ünnepelhetett, ám éppen az 58. percben szerzett győztes gól fűződik a nevéhez. A Liverpool legutóbbi 15 mérkőzéséből háromszor tudott csak nyerni, és hatodik bajnoki veresége után a hetedik helyen szégyenkezik.

A 16. forduló után a Chelsea vezet 37 ponttal, a Manchester Unitednek 34, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Arsenalnak 31 pontja van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.