Csak idénymunkás lehetett az európai vonalon a Debreceni Vasutas

Azért azt kevesen hitték volna, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörének két legeredményesebb csapata a Bordeaux (16 pont) és a Fiorentina (15) lesz.

Az európai lapok egy része már „francia forradalomról” ír a bordeaux-i fölény, valamint a Lyon sorrendben hetedik nyolcaddöntős szereplése kapcsán, a Fiorentina ragyogó előmenetelét pedig még meg is emeli az a tény, hogy a többi olasz klub közül az Internazionale és a Milan a továbbjutók közti legalacsonyabb pontszámmal (9) került a legjobb tizenhat közé, míg a Juventus szégyenletesen kiesett. A Lyonon kívül a várakozásnak megfelelő teljesítményt nyújtott a Chelsea (14), az Arsenal, a Manchester United, a Real Madrid, a Sevilla (egyaránt 13), valamint a Porto (12), viszont –csoportelsősége dacára – csalódást keltett a címvédő Barcelona (11). Hát még a favoritból outsiderré váló, mindössze hétpontos Liverpool…

Ám a La Manche innenső oldalán sem minden fenékig tejfel. „Nincs hab a tortán” – mondta Claude Puel, a Lyon edzője a Debrecen másodszori 4-0-ás legyőzése után, arra célozva, hogy az Olympique csupán második lett az E jelzésű négyesben.

A „magyar csoport” kifejezés használatától eltekintenénk, hiszen a DVSC inkább csak az európai trió edzőtársa volt nulla pontjával és a tizenkilenc kapott gólos negatív BL-rekord sajnálatos beállításával. S miközben idehaza nem győzték úgy láttatni a Debrecen szereplését, mint valami diadalmenetet, Lyonban Jean-Michel Aulas klubelnök folyton-folyvást védelmezi Puel trénert a francia média szűnni nem akaró kritikáitól. Más kávéház… A pályán és a pályán kívül is. Hozzá kell tenni: idehaza nem a hajdú-bihari klub vezetői, edzői, játékosai keltettek hurráhangulatot, hanem azok, akik bizonyítani próbálták a bizonyíthatatlant; nevezetesen, hogy mennyit fejlődött 2009-ben a magyar labdarúgás.

Valójában semennyit.

A Debrecen BL-részvétele összehasonlíthatatlan a magyar csapatok korábbi produkcióival, mivel az előző évadokban egyetlen együttes sem kapta meg azt a kedvezményt, hogy a selejtezőkön elkerülhette a nagyokat. A DVSC nem lehetett volna főtáblás Michel Platini UEFA-elnök és az ő Keletre tekintése nélkül, amit igazol a Fiorentina, Lyon, Liverpool hármas elleni keserves mérleg is. Ezzel együtt a Debrecen fair play-díjat érdemel azért, hogy a magyar futball morálisan súlyosan fertőzött, hazug világában megmaradt annak, ami volt, azaz nem hirdette önmaga nagyságát, nem táplált hamis illúziókat. Épp olyan szerénynek mutatkozott, akár a kvalitásai…

Ám a klubot tisztelet övezte Európában a megnyilatkozások józansága, továbbá amiatt, hogy zsebpénzszerű költségvetésével egyáltalán ott tudott lenni a Bajnokok Ligájában, sőt három alkalommal is csak egy góllal maradt alul. A goal.com című brit hírportál még a „négycsillagos Lyontól” elszenvedett szer-

da esti négyes után sem verte el a port a DVSC-n, hiszen egészen tisztes osztályzatokat adott a magyar együttes játékosainak: Pantics 5 – Bodnár 5,5, Mészáros 7, Mijadinoszki 6,5, Laczkó 6 – Szakály 6, Szélesi 5,5, Varga 5, Ramos 5,5, Czvitkovics 7 – Coulibaly 6,5. Jó, Michel Bastos 9-est, Cissokho 8 és felest, Pjanic 8-ast kapott, de hol vannak a Debrecennek olyan futballistái, amilyenek az Olympique keretében sorakoznak?

Nem is a nulla pont meg a tizenkilenc beszedett gól a legnagyobb baj. Hanem az, hogy ennek még örülni kellene. Márpedig hat egymást követő vereség normális körülmények között még véletlenül sem mámoríthat; pláne nem, ha az európai körút minden pillanatában szembeszökik az áthidalhatatlan különbség. Ráadásul –könnyített kvalifikáció ide vagy oda – a legcsekélyebb garancia sincs arra, hogy legközelebb újra BL-részvevő lesz a magyar bajnok.

Még akkor sem, ha minálunk mindig az efféle tizenkilencre kérnének lapot…

Bajnokok Ligája

A csoport: Juventus–Bayern München 1-4, Maccabi Haifa–Bordeaux 0-1.A végeredmény: 1. Bordeaux 16 pont, 2. Bayern 10, 3. Juventus 8, 4. Maccabi 0.

B csoport: Wolfsburg–Manchester United 1-3, Besiktas–CSZKA Moszkva 1-2. A végeredmény: 1. Manchester 13, 2.CSZKA 10, 3. Wolfsburg 7, 4. Besiktas 4.

C csoport: FC Zürich–Milan 1-1, Marseille–Real Madrid 1-3. A végeredmény: 1. Real Madrid 13, 2. Milan 9, 3. Marseille 7, 4. Zürich 4.

D csoport: Chelsea–APOEL Nicosia 2-2, Atletico Madrid–Porto 0-3. A végeredmény: 1. Chelsea 14, 2. Porto 12, 3. Atletico Madrid 3, 4. APOEL 3.

E csoport: Lyon–Debrecen 4-0, Liverpool–Fiorentina 1-2. A végeredmény: 1. Fiorentina 15, 2. Lyon 13, 3. Liverpool 7, 4. Debrecen 0.

F csoport: Dinamo Kijev–Barcelona 1-2, Internazionale–Rubin Kazany 2-0. A végeredmény: 1. Barcelona 11, 2. Internazionale 9, 3. Kazany 6, 4. Dinamo Kijev 5.

G csoport: Stuttgart–Unirea Urziceni 3-1, Sevilla–Glasgow Rangers 1-0. A végeredmény: 1. Sevilla 13, 2. Stuttgart 9, 3. Unirea 8, 4. Rangers 2.

H csoport: Olimpiakosz–Arsenal 1-0, Standard Liege–Alkmaar 1-1. A végeredmény: 1. Arsenal 13, 2. Olimpiakosz 10, 3. Standard5, 4. Alkmaar 4

Elesett a Debrecen. Elöl Coulibaly, mögötte Cris (balra) és Boumsong
Elesett a Debrecen. Elöl Coulibaly, mögötte Cris (balra) és Boumsong
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.