Milánó sír, Milánó nevet

Ragyogó napja volt szombaton a Milannak, mert - Borriello, Seedorf és Alexandre Pato góljával - huszonöt perc alatt elintézte a San Siróban a Sampdoriát (3-0), majd az örök rivális Internazionale 2-1-re kikapott Torinóban a Juventustól. A két meccs feszültségét össze sem lehetett hasonlítani: míg a Milanból 3-0 után nyugodtan lekéredzkedhetett a két gólpasszt adó Ronaldinho, addig a Juve-Interen, ha a játék nem is, a harc végig nagy volt.

A házigazdák amilyen szerencsés, olyan szövevényes góllal szereztek vezetést: Diego beívelése után Felipe Melo fejese Del Pieróról Lucióra, a milánói brazilról pedig a bal sarokba perdült, miközben Julio Cesar hiába vetődött az irányt változtató labda után. Hat perccel később azonban Sztankovics beadását Eto'o a bal sarokba fejelte, és kezdődhetett minden elölről (26. perc: 1-1).

A döntő pillanat a szünet után jött el, amikor Sissoko lövését Julio Cesar oldalra tolta, az érkező Marchisio pedig finom lövőcsellel "küldte el" Samuelt - az argentin védő még most is csúszik -, majd még finomabban pöckölte át a labdát az Inter kapusa fölött (57. perc: 2-1). Nem sokkal később Saccani játékvezető, a mezőny legrosszabbja, elnézte, hogy a torinói Caceres a 16-oson belül elbuktatta Diego Militót, majd a 86. percben kiállította Felipe Melót, de az Interen már a létszámfölény sem segített. Julio Cesar a meccs után azon dühöngött - joggal -, hogy az ellenfél micsoda segítséget kapott az "arbitrótól", de az igazsághoz tartozik: a szünet után az éllovas támadójátéka láthatatlan volt.

A tabellán a Milan négy-, a Juve ötpontnyira megközelítette az Internazionalét (35, 31, 30). Az olasz bajnokság akár lehet még szoros is...

Totóeredmények

1. Dortmund-Nürnberg 4-0 1
2. Frankfurt-Mainz 2-0 1
3. Hamburg-Hoffenheim 0-0 x
4. Hannover-Leverkusen 0-0 x
5. Stuttgart-Bochum 1-1 x
6. Wolfsburg-Freiburg 2-2 x
7. Köln-Bremen 0-0 x
8. Schalke-Hertha 2-0 1
9. Milan-Sampdoria 3-0 1
10. Juventus-Internazionale 2-1 1
11. Fiorentina-Atalanta 2-0 1
12. Napoli-Bari 3-2 1
13. Manchester City-Chelsea 2-1 1
14. AS Roma-Lazio lapzárta után

Ugráló "zebrák": Felipe Melo és Chiellini (3)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.