Fogadás mélyről

Büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az MLSZ, melynek jogi szakértője, dr. Helmeczy László tegnap kijelentette: "A szervezett bűnözéssel állunk szemben, azaz az ügyről nemhogy nyilatkozni, de még írni sem életbiztosítás." Természetesen a fogadási csalásokról van szó; információnk szerint eddig hét magyar érdekeltségű mérkőzéssel kapcsolatban merült fel az alapos gyanú, s közülük kettőt újonnan jelzett az UEFA monitoringrendszere. Konkrét adatokról dr. Helmeczy - részint a várhatóan meginduló nyomozás érdekében, részint az imént idézett megjegyzése miatt - nem tett említést.

A futballszövetség elnöksége viszont elrendelte az utóbbi három évad átigazolásainak felülvizsgálatát, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek a szokásostól eltérő mozgásokkal jártak. Ez nyilván úgy tartozik ide, hogy az MLSZ-elöljárók tudomására jutott (vagy a vezérkar legalábbis feltételezi): némely klubtulajdonosnak "jó" oka volt rá, hogy bizonyos játékosaitól megváljék. Ugyanakkor a szövetség telefonvonalat és elektronikus elérhetőséget létesített kifejezetten a fogadási anomáliák bejelentésére. (A budapesti szám: 577-9535, az e-mail cím pedig: info@mlsz.hu.) S a testület asztalán van az a javaslat, melyet Kutasi Róbert, az NB II-es bizottság elnöke, a REAC igazgatója terjesztett elő; ennek lényege, hogy a szövetségnek egységes szerződési rendszert kellene kidolgoznia, és a játékosoknak, valamint a sportvezetőknek bejelentési kötelezettségük lenne, ha a mérkőzések befolyásolásának bármilyen kísérletéről értesülnek. (Az elmulasztás sportjogi és bűnügyi konzekvenciákat vonna maga után.) Kisteleki István MLSZ-elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy a javaslat a szövetség egyetértésével találkozik.

Kisteleki leszögezte: "Ki kell irtani a futballból a csalást, és ez - a hatóságok elengedhetetlen együttműködésével - meg is valósítható." Lapunk kérdésére válaszolva hozzátette, hogy már csak azért is minden törvényes eszközre szükség van a fogadási machinációk megszüntetésére, mert azok már a fiatalokat is érinthetik, s az ifjak megkeresése "a drogkereskedelemhez hasonlítható".

A szövetség cselekvési tervében az is szerepel, hogy hivatalosan felkéri a Nemzeti Sportot: adja át azt a - gyanús események sorát feltüntető - listát, amely a lap munkatársai egyikének birtokában van. Az anyagot az MLSZ továbbítaná a Nemzeti Nyomozó Irodának. Úgy tudjuk, e gyűjteményben 2001 és 2004 közti manipulációkra utaló adatok szerepelnek, ám ettől senki sem nyugodhat meg.

Ez "csupán" azt jelzi, hogy a mellbevágó téma egyáltalán nem új keletű...

Csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentéskiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolása kapcsán tett nyilatkozatok alapján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.