Történt mindez még 1986-ban az argentin-angol mecscsen, ám mostanában igen sokat emlegetik, miután Thierry Henry a hosszabbításban kézzel segítette a vb-mezőnybe Franciaországot Írországgal szemben.

Most mindenki a videobírót emlegeti, a modern technikát meg a mindenféle szabálymódosítást. Komoly emberek akarnak itt nagyon komoly rosszat tenni. Megszüntetnék a lesszabályt, ami a futball hagyományos brit etikáját ölné meg, vagyis, hogy ne juthasson erkölcstelen előnyhöz egyik fél sem. Persze, a leseken vitatkozik játékos és szurkoló a legtöbbet. Meg a test test elleni háborúkon. Meg a gonosz könyökléseken. Meg a sunyi böködéseken a szögleteknél. Amit vagy így, vagy úgy ítél meg a bíró. Az az élő, eleven ember, aki az elme találékonyságának csúcspontjaként a pálya tartozéka, ám akinek anyázása a drukker ugyanolyan alapvető joga, mint a gólöröm.

Mindezt meg lehetne előzni néhány videóval.

És akkor nem lenne nyakérdagasztó üvöltözés a lelátón meg a képernyők előtt, akkor síri csendben ülne millió ember, és óvatosan tapsikolna, ha a hálóba kerülne a labda. Mert akkor végtelen unalomba fulladna az egész, elvesztve azt a bizonytalanságot, amit a két félidő az utolsó utáni pillanatig tartogat. Úgy meg kit érdekelne az egész? A világ legtökéletesebben kitalált játékát akarják itt elrontani.

Akkor már inkább Maradona keze.