London nevet, London sír

Aligha vehette volna át kedvezőtlenebb pillanatban Avram Grant a Premier Liga utolsó, huszadik helyén rostokoló Portsmouth irányítását.

A korábbi izraeli szövetségi kapitány és Chelsea-szakvezető bemutatkozásakor a címvédő Manchester Unitedet fogadta a kontraformát mutató együttes. A vendégek számára a kérdés az volt, miként érinti a játékosokat a két találkozóra eltiltott edző, Sir Alex Ferguson távolléte? A "vörös ördögök" nemhogy nem torpantak meg, hanem 4-1-re felülmúlták a valaha szebb időket látott, Fratton Park-beli házigazdákat. A fölényes győzelem puszta tényén kívül említést érdemel, hogy az újdonsült apa, Wayne Rooney mesterhármast ért el; ebből kétszer büntetőből talált a hálóba. A kegyelemdöfés a 36. születésnapját - vasárnap helyett - már szombaton megünneplő Ryan Giggs nevéhez fűződött; az örökifjú futballistának ez volt a századik gólja a Premiershipben, ráadásul előzőleg Rooney két találatához is asszisztált.

A második számú manchesteri csapat, a City minden gazdagsága ellenére ezúttal sem találta meg az ellenszert a pontvesztéssel szemben: Robinho visszatérése ellenére sorozatban hetedszer játszott döntetlent, ezúttal 1-1-et a Hull City ellen.

A vasárnap délutáni Mersey-parti, majd londoni rangadó részvevői közül csak a Chelsea-re nem nehezedett nyomás. Mind a Liverpool, mind az Everton mélyen formája alatt teljesít az idén, így a győzelem a két esküdt ellenség számára egyaránt kulcsfontosságú volt. A három pontot végül a Liverpool szerezte meg (2-0); előbb Mascherano, utóbb Kuyt iratkozott föl a nagytáblára. Az eredmény "hízelgő" a Liverpoolra nézve, mert a játék nagy részében az Everton dominált, ám a szenzációs Pepe Reinán nem tudott kifogni.

Az Arsenal-Chelsea találkozót a hazaiak trénere, Arsene Wenger óriási lehetőségként állította be, hogy tudniillik "már felnőtt" csapata felzárkózzon a listavezető mögé. Amúgy az észak-londoni szakembert a hét végén komoly csapás érte. Kiderült, hogy Robin van Persie bokáján nem segített a speciális masszázs; a holland játékos elszakadt szalagjait műteni kell, így legföljebb az évad vége előtt tér majd vissza. Aztán jött az újabb csapás: a zuhogó esőben tartott meccsen az "arisztokratikus kékek" már az első félidőben 2-0-ra vezettek. Előbb Drogba lőtte ki bravúrosan Almunia hálójának bal fölső sarkát, majd Wenger kishíján rosszul lett, amikor röviddel a szünet előtt Ashley Cole beadását Gallas nem tudta hatástalanítani, és a labda a balszerencsés Vermaelen közbeavatkozása nyomán ugyanoda vágódott, mint az előző gólnál. A Chelsea tapasztalata, magabiztossága, sziklaszilárd védelme a második félidőben sem engedte kibontakozni az "ágyúsokat", sőt, röviddel a rendes játékidő letelte előtt Drogba 25 méteres, szépségdíjas szabadrúgással koronázta meg saját és csapata dicsőséges délutánját (3-0).

Az élen: 1. Chelsea 36 pont, 2. Manchester United 31, 3. Tottenham 26, 4. Arsenal 25 (13 mérkőzésből), 5. Liverpool 23, 6. Aston Villa 23.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.