Euroliga: háromból kettő

Szép szombatjuk volt a fővárosi pólócsapatoknak: a két budapesti Euroliga-részvevő egyaránt pazar győzelemmel kezdte a csúcssorozat csoportküzdelmeit.

Az értékesebb siker kétségkívül a Komjádi uszoda felújítása miatt a Szőnyi úton "albérlő" Vasasé, hiszen azt a kupát három évvel ezelőtt elhódító Jug Dubrovnik vendéglátójaként érte el. Méghozzá a mérkőzés nagy részében kimagasló produkciót nyújtva. A horvátok mindenekelőtt a háló előtt szemaforozó Nagy Viktor teljesítménye okán válhattak feszültté, de a kapushoz hasonlóan remekelt Kis Gábor, Katonás, Varga Dániel és Hosnyánszky is. A riválisnak ezúttal semmi esélye nem volt az elöl és hátul is nagyszerű Vasassal szemben, amely a mindvégig meggyőző produkciót 11:8-as diadallal ünnepelhette. A B csoport másik mérkőzésén: Kotor (montenegrói)-Panioniosz (görög) 10:6.

Egy házzal odébb a Honvéd játékosai mártóztak meg a boldogságban: 12:10-re nyertek a megbízható és rutinos Olimpiakosz ellen. A Kőér utcai találkozón ha összetételében nem is, a látványt illetően mindenképpen a régi szép időket idézte Vad Lajos együttese. Szívós és társai azt is megmutatták, hogy lélekben ugyancsak erősek: noha az elején 3:0-ra elhúztak, a folytatásban már rendre a görögöknél volt az előny, a hajrá azonban megint minden várakozást felülmúlóan sikerült. A C csoport másik mérkőzésén: Budva (montenegrói)-Partizan Beograd (szerb) 3:9.

Kevésbé ment jól a liga harmadik magyar szereplőjének: az Eger az oroszországi Kazanyból 8:6-os vereséggel tért haza. A D csoport másik mérkőzésén: Sturm Csehov (orosz)-Pro Recco (olasz) 7:13.

LEN Kupa-nyolcaddöntő, első találkozó: FTC-Szeged 10:9.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.