Mestervizsga

A nem hivatalos világbajnoki cím, továbbá az év végi rangsorelsőség a tétje a londoni O2 arénában vasárnap kezdődő Mesterek Kupájának. Az idény nyolc legeredményesebb férfi teniszezője küzd a trófeáért, és nem mellesleg azért, hogy a 4,45 millió dolláros díjazásból a lehető legnagyobb összeget szerezze meg. Amennyiben bármelyikük veretlenül szerzi meg az elsőséget, azaz megnyeri mindhárom csoportmérkőzését, és természetesen győz az elődöntőben és a fináléban is, akkor 1 630 000 dollár kasszíroz. A puszta részvétel jutalma 120 ezer, ugyanennyi jár egy-egy csoportgyőzelemért; az elődöntőbeli siker 380 ezret kóstál, az elsőségért 770 ezret fizetnek.

Minden további bizonytalan. Indul a címvédő, pillanatnyilag rangsorharmadik Novak Djokovics, aki nyolcuk közül alighanem a legjobb formában leledzik. Természetesen részvevő a momentán világelső Roger Federer, aki 2003 és 2007 között "zsinórban" döntős volt, mi több, négyszer nyerni is tudott; 27:5-ös győzelem/vereség mutatója önmagáért beszél. Nyomul a felemás idényt maga mögött tudó Rafael Nadal is, akinek papíron arra is van esélye, hogy az év végi ranglista az ő nevével kezdődjön. Az előzéshez mindenképpen meg kell nyernie a versenyt; ha veretlenül sikerül győznie, akkor Federernek három csoportgyőzelemmel kell minimum elődöntősnek lennie ahhoz, hogy az élen maradjon, ha a spanyol elveszíti valamelyik csoportmeccsét, akkor a svájci is botolhat.

Az A csoportba Federer, Andy Murray, Juan Martin del Potro és Fernando Verdasco, a B jelűbe Nadal, Djokovics, Nyikolaj Davigyenko és (a sérült Andy Roddick helyére beugró) Robin Söderling került. A holnapi nyitóműsorban előbb Murray játszik del Potróval, majd Federer mérkőzik meg Verdascóval. A finálét jövő vasárnap rendezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.