Épp ezért keltett oly nagy feltűnést és ébresztett akkora reményt idehaza a húsz éven aluliak válogatottjának vb-bronzérme. Noha utánpótláscsapatok a legritkább esetben kerülnek a lapok címoldalára, nálunk - mindenféle siker több évtizedes hiánya miatt - vezető hírré vált a harmadik helyezés, noha az emberek nagy része nem is sejti, mióta tartanak U 20-as világbajnokságokat, és persze fogalma sincs arról, milyen összetételű válogatottak szerepeltek azokon. Miközben szurkolók milliói fújják fejből a legjobb együttesek névsorát - kortól függően akár 1962-ből vagy 1982-ből is -, még a világ legnevesebb futballszakértői sem tudnák kapásból megmondani, mely csapatok szerepeltek például a 2003-as negyeddöntőben a húszévesek vb-jén.

A futballban az utánpótlás-nevelés amúgy sem a korosztályos válogatottak kialakításáról, hanem a tömeges merítésről, a gondos kiválasztásról és képzésről, a profi labdarúgók "termeléséről" szól. Mifelénk efféle folyamatot elképzelni sem lehet, mert a valaha virágzó futballkultúra valósággal kiveszett, s míg hajdanán minden szülő szívesen - de milyen szívesen! - adta labdarúgónak a gyerekét (elvégre már az is büszkeséget jelentett, hogy a srác a kölyök kettőben játszik, a felnőtt "egybe" bekerülni pedig egyenesen társadalmi ranggal járt), ma százszor is meggondolja, futballozzon-e a fia, hiszen a labdarúgás Magyarországon hosszú ideje "vesztes pálya". Ennél fogva fordítva kell a lóra ülni, hiszen újabban az úgynevezett akadémiák népszerűsítésével igyekeznek megoldani a tömegesítést, csakhogy az - normális esetben - előbb jön, mint az akadémia. Ráadásul ezek az iskolák is húsz-harmincéves hátrányban vannak; nem csupán azért, mert másutt már régen - és jóval nagyobb számban - megalakultak, hanem azért is, mert a magyar futball utóbbi évtizedeinek kudarctörténete mindenről árulkodik, csak arról nem, hogy a nálunk honos módszerek tökéletesek lennének.

Na, de hirtelen itt ez az U20-as, 21-es csapat!

Kezeljük óvatosan a felfedezést. A bronzéremmel ugyan valóban felülmúlta a várakozást az együttes, de ez egyelőre semmi mást nem jelent, mint hogy egy adott vetélkedőn, adott pillanatokban az idehaza megszokottnál jobban jött ki a lépés. Kellett ehhez tartás és (legalább annyira) szerencse, hiszen ifjú honfitársaink három alkalommal is - Csehország, Olaszország, majd Costa Rica csapatával szemben - kritikus helyzetből kerültek ki győztesen. Azzal együtt így volt ez még az itáliaiak ellen is, hogy a rivális együttesből három játékost kiállított a játékvezető, ami a futballban kétségkívül unikum. De nem érdemes a részletekkel foglalkozni: tizenegyes-párbajok ide, a véghajrában elért gólok oda, a fiatal magyarok felállhattak a dobogóra.

Hogy mi következik ebből? Az semmiképp sem, amit máris sokan szorgalmaznak; nevezetesen, hogy az A válogatott tagjait mielőbb cseréljék ki az U20-asokra. Noha a felnőtt csapat ott tart, ahol - változatlanul sehol -, ki kell ábrándítani a drukkereket: ha egymás ellen játszanának a "nagyok" és az ifjak, az utóbbiak súlyos vereséget szenvednének. De ez csak képzeletbeli mérkőzés. Fontosabb a valóság, és a tapasztalatok azt mutatják: csupán különleges esetekben fordul elő, hogy az utánpótlás-válogatott legjobbjai adják - néhány év elteltével - az A csapat felét. (Az egészére nincs példa. Bár nálunk - nem oly régen - előfordult már, hogy junior garnitúrát állítottak ki A válogatottként.) Jugoszlávia 1987-es és Portugália 1991-es U20-as világbajnokai közül Boban, Jarni, Mijatovics, Prosinecki, Suker és Stimac, illetve Abel Xavier, Capucho, Figo, Jorge Costa, Joao Pinto és Rui Costa egyaránt törzsgárdistává vált az A csapatban - a történelem úgy hozta, hogy a jugoszlávok közül többen két nemzeti együttesben is -, ám általában két-három labdarúgó fut be válogatott karriert a húszévesek vb-jén szerepelt társaságból. Íme, néhány nagy név (maradva az U20-as világbajnokoknál):

Argentína, 1979: Maradona, Ramon Diaz. Brazília, 1993: Dida. (Jardel is ott volt ezen a tornán, de ő a válogatottban mindössze hétszer kapott szerepet.) Spanyolország, 1999: Casillas, Xavi. Brazília, 2003: Dani Alves, Nilmar. Argentína, 2007: Agüero, Gago, Messi.

Nem túlzottan hosszú a lista, ám az argentin, a brazil vagy a spanyol válogatott "valahogyan" ki tudott állni az utóbbi esztendőkben... Mert az utánpótlás-nevelésben nem az U20-as vb volt a mérce. Arrafelé nem egy keretre, hanem az egész futball üzemben tartására összpontosítanak, és egyáltalán nem sietnek bevetni - még klubszinten sem - a fiatalokat. Aki megérik rá, azt természetesen beépítik a felnőtt együttesbe, de nem a korosztályos világbajnoki szereplés, hanem a felkészültsége alapján. Ilyen a többség. Vannak aztán olyanok is, akik már ifjú korukban kiugróan tehetségesek. Brazília 2002-es felnőtt bajnokcsapatában, a Santosban Diego, Robinho, Elano és a most a Chelsea-ben játszó Alex tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc, illetve húszévesen játszott kulcsszerepet; napjaink további fiatal csillagai közül az argentin Insua (Liverpool) húsz, Agüero (Atletico Madrid), Di Maria (Benfica) huszonegy, Higuain (Real Madrid) és Messi (Barcelona) huszonkét esztendős; a brazil Alexandre Pato (Milan) húsz, Anderson (Manchester United), Marcelo (Real Madrid) huszonegy, Lucas (Liverpool) és Ramires (Benfica) huszonkét éves; a spanyol Fabregas (Arsenal) és Piqué (Barcelona) huszonkét, Sergio Ramos (Real Madrid) huszonhárom esztendős, és Fabregas meg Sergio Ramos már 47-szeres, illetve 56-szoros (nem U20-as) válogatott.

Az pedig külön kérdés, hogy a kiugrás nem feltétlenül a teljes pályafutásra vonatkozik, hiszen ki állítaná: Marcelo nagyobb futballista a későn érő Luis Fabianónál...

Az előbbi névsor leginkább azért került ide, hogy lássuk: mennyire mások a dimenziók. A magyar U20-as csapat legkiválóbb játékosának mondott Koman a Bariban tartalék, s a legjobban Németh áll azzal, hogy a Liverpool kölcsönadta az AEK Athénnak. A vb-ről lemaradó, de a korosztályhoz tartozó Kádár newcastle-i karrierjével még várjunk, elvégre az angol másodosztályból válogatták be az A csapatba a szintén védő Gyepest és Tímárt is... Abból a szempontból sem galoppírozhatjuk el magunkat, hogy Debreceni, Szabó, Korcsmár, Gosztonyi, Szekeres rendszeres NB I-es szereplő, ám eddig egyáltalán nem tűnt ki a mezőnyből, és a lagymatag hazai első osztály a legkevésbé sem a fejlődés záloga.

Az U20-as bronzhoz gratulálni illik, a jelenkor magyar futballjában ez kétségkívül szép eredmény. Ám ne higygyük, hogy itt a megváltás. Egyebek közt azért se, mert nem valószínű, hogy a húszévesek világbajnokságán szintén a négy közé került Costa Rica egyhamar forradalmat visz végbe a futballban, ahogyan az U17-esek vb-jét megnyerő Svájc sem lesz labdarúgó-nagyhatalom.

Egervári Sándor, a fiatalok szövetségi kapitánya maga mondta: "Ez a csapat magasan felülteljesített ahhoz képest, amilyen szinten a magyar futball áll."

Messze még a Kánaán.

foci