Gyatra, gyötrelmes, gyászos

Ötvenegy esztendeje nem nyert a magyar labdarúgó-válogatott Belgium legjobbjai ellen, viszont szombat este a fél évszázad legszerényebb kvalitású belga csapatával találkozott. Csakhogy a világranglista 68. helyét elfoglaló házigazdák úgy játszadoztak szánalmasan mozgó - illetőleg, nem mozgó - honfitársainkkal, mintha vezetnék a FIFA-rangsort, bár fölényük nem annyira hirtelen feljavulásukból, sokkal inkább ellenfelük hallatlan gyöngeségéből következett.

Miközben a labdával még véletlenül sem randevúztak a magyar játékosok, a vendéglátók egy óra múltán már 3-0-ra vezettek...

A 38. percben Bodnárt zavarta meg, de nagyon, hogy felé gurult a gömb, s a jobbhátvéd rémes érintése nyomán Hazard játszotta meg Fellainit, aki tizennégy méterről, gyors mozdulattal a bal sarokba lőtt (1-0). Az 55. percben Hazard ívelt be jobbról, és az ötös túlsó sarkán érkező Vermaelen avatta fel a Királyt váltó Fülöpöt (2-0). A 61. percben pedig Piccirillo francia játékvezető készített elő, mert tizenegyest ítélt a semmiért, és Mirallas a jobb sarokba emelte a büntetőt (3-0).

A magyarok a gólok előtti, közti és utáni időben is csak ténferegtek, egyenesen kiröhögtetve azokat, akik nem átallottak a válogatott "fejlődéséről" értekezni. A genti "produkció" színvonala még a szokásos nívót is alulmúlta, azaz a belgiumi másfél óra a magyar futball utóbbi két évtizedének legszörnyűségesebb előadásai közé sorolható. (Azért csak az egyike azoknak, mert 1986 óta oly sok volt az efféle gyalázatból.)

Hogy mit csinált szombaton Buzsáky, Dzsudzsák, Rudolf, Torghelle meg a többi címeres mezes ember, és mivel töltötte az időt Erwin Koeman szövetségi kapitány a "belga" mérkőzés előtt, az a genti stadionban nem derült ki.

Csupán annyi biztos, hogy hazánk "Gy válogatottja" (értsd: gyötrelmesen gyatra, gyászos gyülekezet) nem volt a pályán...

További barátságos mérkőzéseken: Brazília-Anglia 1-0 (gól: Nilmar; a találkozót Katarban rendezték), Spanyolország-Argentína 2-1 (Xabi Alonso 2, a második 11-esből, illetve Messi, 11-esből) Olaszország-Hollandia 0-0, Észak-Írország-Szerbia 0-1 (Lazovics), Luxemburg-Izland 1-1 (Kintziger, illetve Johansson), Dánia-Dél-Korea 0-0, Lengyelország-Románia 0-1 (Niculae), Horvátország-Liechtenstein 5-0 (Bilic, Eduardo da Silva 2-2, Srna), Svájc-Norvégia 0-1 (Carew, 11-esből), Szaúd-Arábia-Fehéroroszország 1-1 (Al Samrani, illetve Bordacsev), Wales-Skócia 3-0 (Edwards, Church, Ramsey), Szlovákia-Egyesült Államok 1-0 (Hamsik, 11-esből), Macedónia- Kanada 3-0 (Pandev 2, mindkettő 11-esből, Sedloski), Dél-Afrika-Japán 0-0, Észtország-Albánia 0-0.

Belgium-Magyarország 3-0 (1-0)

Barátságos mérkőzés, Gent, 7000 néző. Jv.: Piccirillo (francia).

Belgium: Gillet - De Roover, Van Buyten, Lombaerts, Vermaelen - Geraerts (Kompany, 46.), Vertonghen, Fellaini (Buffel, 88.) - Hazard, De Sutter (Sonck, 76.), Mirallas (Lamah, 76.).

Magyarország: Király (Fülöp, 46.) - Bodnár (Horváth G., 46.), Vanczák, Juhász, Halmosi - Rudolf (Priskin, 46.), Tóth B. (Tőzsér, 64.), Buzsáky (Bodor, 46.), Sándor, Dzsudzsák (Vadócz, 88.) - Torghelle.

Gól: Fellaini (38.), Vermaelen (55.), Mirallas (61., 11-esből).

Nem éppen isteni Diego

Két hónapra minden, a futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Diego Maradonát a FIFA fegyelmi bizottsága. Az argentin szövetségi kapitány minősíthetetlenül nyilvánult meg az után, hogy együttese nagy nehezen kiharcolta a továbbjutást a vb-selejtezőkről. (MTI)

Szóban erősek: Dzsudzsák, Juhász, Horváth, Halmosi, Torghelle, Vanczák az álfutball  közben és a "kamu-tizenegyes" megítélése után a francia játékvezetővel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.