Szabály vagy nem szabály?

"Három hülye, három hülye" - zúgott az ezerfejű a hőskorban; a kritika e formája már-már óvatos bóknak tetszik azon rigmusok árnyékában, amelyeket a felhevült szurkolók napjainkban címeznek a pályák örök meg nem értettjeinek. Annyi bizonyos: a játékvezetők a futball legnépszerűtlenebb szereplői szerte a világon. Pedig a szabálykönyvet nem ők írják...

"Kezezés, sárga lap!"

A szurkolók lelkében kikezdhetetlen törvényként él: ha a mezőnyjátékos kézzel érinti a labdát, akkor sárga lapot kap. Egy-egy gyanús jelenet nyomán ezrek ugranak talpra és üvöltenek: "Kéz! Kéz!" Általában hiába, ugyanis a labdarúgás szabályai szerint a kezezés nemhogy nem ér automatikusan színes kártyát, de még csak nem is szabálytalan. A regula szerint a játékvezetőnek csak akkor kell büntetnie a kezezést, ha szándékos, de sárga lap még ebben az esetben sem dukál okvetlenül. Kártya akkor következhet, ha a játékos egy ígéretes támadást akaszt meg szabálytalanságával, vagy sportszerűtlenségben vétkes, például gólszerzést kísérel meg a kezével. Azért piros lapot is be lehet gyűjteni efféle szabálysértéssel, de akkor már nyilvánvaló gólhelyzet megsemmisítéséért "kezeskedik" a védőjátékos...

"Utolsó ember volt, kiállítás!"

A köztudatban cáfolhatatlan igazságként létező felkiáltás már csak azért is hamis, mert a mérkőzések túlnyomó részén sohasem lenne kiállítás, ha a síposok e szabály alapján járnának el... Az esetek többségében a csapat utolsó embere ugyanis a kapus, azaz egy-egy mezőnyjátékos kaszálhatna derekasan, a piros kártya messze elkerülné. A regula kifinomultan fogalmaz: a játékvezetőnek akkor kell leküldenie a játékost a pályáról, ha nyilvánvaló gólhelyzetben szabálytalankodik ellenfelével szemben. Ergo: teljesen mindegy, hogy hányan állnak még a szabálytalankodó játékos mögött, ha a védő a faulttal gólhelyzetet semmisít meg, akkor jó eséllyel indulhat zuhanyozni. Egyébként elég komikus helyzetek alakulhatnának ki, ha az "utolsó ember a piros" szabály szerint ítélkeznének a síposok: például a szögletzászlónál cseverészik a védőcsapat kilenc tagja, a tizedik mezőnyjátékos pedig térden rúgja a kapuval szemben, mintegy tíz méterre lövésre készülő támadót, de megússza a kiállítást. Nem ő volt az utolsó...

"Nem lehetett les, ott a védő a gólvonalon!"

Ugyancsak klasszikussá nemesedett az a "sohasemvolt" szabály, amely szerint nincs les, ha egy védő kifürkészhetetlen okokból a gólvonalon kolbászol. Pedig egy játékos kevés... A szabályok szerint az utolsó előtti védőjátékos vonala a leshatár. Azaz: a regula e tekintetben nem tesz különbséget kapus és mezőnyjátékos között. Az esetek többségében nyilván nem a kapus a leshatár, hiszen előtte helyezkednek a védők, de alkalmanként változhat a helyzet. Azaz: mindig két játékosnak kell közelebb helyezkednie az alapvonalhoz, mint a támadónak, ahhoz, hogy "ne lehessen les". Mindez azonban csak a legalapvetőbb eleme a lesszabálynak, a némileg bonyolultabb esetek analizálásától kegyeleti okokból eltekintünk...

"Ezért tizenegyes?"

Épphogy föllökte, alig rúgta meg, csak kicsit húzta vissza - szólnak a gyenge ellenérvek, amikor a játékvezető határozottan a büntetőpontra mutat. Persze, a szabálykönyv sehol sem említi, hogy a védőjátékosnak okvetlenül maradandó károsodással járó sérülést kell okoznia ahhoz, hogy a sípos tizenegyest ítéljen. Sőt, se veserúgás, se méretes pofon nincs kikötve. A büntetőterületen belül ugyanazok a szabályok, mint azon kívül, azaz nem kell méretesebbet faultolni a tizenhatoson belül egy büntetőért.

"Magas láb és büntető?"

Már röstellem leírni, de a kódex a magas láb fogalmát sem ismeri. A játékost akkor kell büntetni, ha veszélyesen játszik. Igaz, sokszor előfordul, hogy ilyen esetben magasan van a vétkes lába. Ilyen szabálytalanságért közvetett szabadrúgás következik az ellenfél javára. Igen ám, de akad még regula a könyvben. Ha a játékos ellenfelét megrúgja, akkor már közvetlen szabadrúgás az ítélet. Azaz: ha egy játékosnak "magasan van a lába", s közben azzal az ellenfél fejét eléri, jöhet a büntetőrúgás. Már ha a felek a tizenhatoson belül jártak éppen...

"Visszahúzás, sárga."

Eposzi szerkezetként jellemezhető csak a fentebb idézet tőmondat. Mintegy összetapadt a nevezett szabálytalanság és a sárga lap a rajongók tudatában. Pedig... A játékvezetőnek nem kell minden viszszahúzásért sárga lapot adnia, hiszen ebben az esetben úgy húsz-harminc cetlit osztana ki mérkőzéseként. Akkor kell felmutatnia a kártyát a síposnak, ha a játékos látványosan viszszatartja ellenfelét (értsd: letépi róla mezt vagy a nyakánál ráncigálja a sértettet), esetleg egy kibontakozó, ígéretesnek tetsző támadást akaszt meg. Persze, lehet a lap piros is, ha nyilvánvaló gólhelyzetben...

Fentebb csak néhány, a közbeszédben igen gyakran feltűnő példát idéztünk, de akad még számos. Merthogy: a büntetőrúgást le lehet passzolni; mikor is válik aktívvá a les; az ellenféltől kapott labda fogalma; régi klasszikus: ha a sas elviszi a labdát; ha két játékszer kerül a pályára; a sor végtelen. Meglehet a "három hülyének" csak egyetlen bűne van: túl sokat tud.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.