Short ősszel

Ahhoz képest, hogy elvileg profizmus van az FTC-nél, az Üllői úti csapat ősze még ebben a nem túl magas nívójú NB I-ben is amatőrre sikerült. Nem csak azért, mert az együttes, amely mindössze két győzelemmel a tizenharmadik helyen áll a táblázaton, tobzódik a "műkedvelőkben" - a brit tulajdonos leányvállalataitól ide vezényelt, erősítésként beharangozott légiósok többsége még ezen a szinten sem képes elfogadható teljesítményre -, hanem azért is, mert egy Európa-hírű klubnál aligha fordulhatna elő, hogy érvényes mandátummal bíró edző nélkül tölt akár egy napot is.

Bobby Davison, az NB II-es feljutásban tevőleges szerepet játszó edző e szezonban szélsőségesen viselkedett: hol nyilatkozott, hol nem, hol edzést tartott, hol nem (e héten már inkább nem). A klub magyar irányítói egy ideig védték az angol trénert, ám az utolsó négy játéknapon elszenvedett három vereség (Debrecen, Újpest, Kecskemét) után elfogyott a türelem: mind szakmailag, mind "emberileg" kihátráltak mögüle. A kérdés csak az volt, mit szól ehhez a tulajdonos?

Terry Robinson, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósági elnöke csütörtök éjszakai budapesti érkezése előtt tudniillik még azt sem lehetett kizárni, hogy "pénzesék" nem hoznak magukkal új trénert. Mindenesetre a kép sem az aznap éjszakai megbeszélésen, sem másnap reggel nem lett sokkal tisztább: amíg Berki Krisztián vezérigazgató a Craig Short, Csató Sándor pályaedződuó gyors kinevezése mellett tette le a voksát - mondván, négy mérkőzéssel az őszi szezon vége előtt korántsem optimális gyors döntéssel kívülről frissíteni -, addig Robinson elsősorban tájékozódni akart; péntek reggel például hosszan tárgyalt Davisonnal, hogy valamilyen formában maradjon a klubnál. Aztán a felek útjai "közös megegyezéssel" elváltak, ám Robinson szerint az együttműködés aligha jut el a szerződésbontásig, ha az FTC ultrái nem tartják "hatalmas nyomás" alatt a klubot, s ha a renitens viselkedésük nyomán, főként biztonsági intézkedésekre kifizetett "óriási pluszpénzeket" honfitársa a keret megerősítésére fordíthatta volna...

Végül a "kézenfekvő verzió" valósult meg: a főedző a negyvenesztendős, a múlt évadban játékos-edzőként alkalmazott, futballistaként az Evertonban, a Blackburnben és a Sheffield Unitedben szereplő, "kiabálósabb" angol Short lett - mellette Csató vezényel majd -, az elkövetkezendő két hónapban pedig a vezetőség igyekszik neves, tapasztalt szakvezetőt, továbbá alkalmas játékosokat szerződtetni. Feltéve, hogy a csapat nem szerez véletlenül tizenkét pontot... (M. A.)

Davison ment
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.