Feladás, fogadás

A nemzetközi szövetség illetékes testülete vizsgálatot indított a luxembourgi női tenisztorna egy kedden játszott mérkőzésén történtek okán. Az ominózus találkozón az első helyen kiemelt Caroline Wozniacki 7:5, 5:0-ra vezetett a hazai pályán játszó Anne Kremer ellen, amikor combsérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést.

Az eset érdekessége, hogy a 19 éves dán teniszező édesapja a második szettben, 3:0-ás állásnál kérte a lányát, hogy hagyja abba a mérkőzést, mielőtt megnyerné azt. Az idei US Openen döntőt játszó játékosnak címzett apai kérést azonban szerte a világon hallották a figyelmesek, ugyanis a találkozót az interneten élőben közvetítették. Ennek nyomán rengetegen fogadtak az addig a győzelemre esélytelen Kremer sikerére az online portálokon. Az érdeklődés középpontjába került apuka azzal magyarázta mondatait, hogy lánya már nem tudott volna pályára lépni a második körben, és így újabb esélyt adott a hazai pályán szereplő ellenfelének a bizonyításra.

Wozniacki mindenesetre tagadja, hogy sportfogadással kapcsolatos okok állnának visszalépésének hátterében. A játékos leszögezte: "aki kételkedik sérülésem valódiságában, annak szívesen megmutatom a kórházi látleletet."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.