- Három halott egy viadalon: akadt már erre példa?

- Noha nem ismerem a statisztikákat, amondó vagyok, hogy nem. Évente a világon ezer maratonit biztosan futnak - a félmaratonik száma ennek a többszöröse -, és úgy tízen-húszan vesztik életüket. Ez az arány nem nagyobb, mint, mondjuk, a világ villamosain bekövetkező haláleseteké, ám médiaértékéből adódóan ezek nem kapnak ekkora publicitást. Az ember tehát a futással nem vállal nagyobb kockázatot, feltéve, persze, hogy azt felelősséggel csinálja. Egyébként a keringési zavar huszonegyedik századi népbetegség: akadnak olyan rejtett kockázatok, amelyeket még alapos sportorvosi vizsgálatokkal sem lehet föltárni; lásd Kolonics György esetét.

- Melyek a legfőbb rizikófaktorok?

- Először is: ha nincs felkészülve az ember... Másodszor: ha fel van, de valamit hordoz magában: például lázat, és túlhajtja magát. Harmadszor: a kihűlés megsokszorozza a veszélyt, miként komoly problémákat okozhat a hirtelen meleg is. Manapság az Antarktiszon és a befagyott Bajkál-tavon is rendeznek futóversenyt: eddig egyik helyen sem történt tragédia, de a Grossglockneren, mínusz két fokban igen. Itt - az ezerméteres szintkülönbség és a hőmérséklet-változás miatt - két, trikót-gatyát viselő részvevő is kihűlt, majd meghalt a csúcson lévő célban. Rotterdamban már fújtak le maratont a váratlan áprilisi hőhullám miatt...

- Pedig a helyszíneken komplett orvoscsapatok állnak készenlétben.

- Hirtelen szívleállással általában nem lehet mit kezdeni. S mivel a versenyek többségén mindenki saját felelősségre indul, a mi feladatunk - az azonnal reagáló egészségügyi személyzet biztosítása mellett - legfőképpen az életvitelre és a felkészülésre vonatkozó tanácsok nyújtására szorítkozhat. (M. A.)