Kiütötték magukat

A US Open szerdai versenynapján két játékos vett nem is annyira könnyes, mint inkább szomorú búcsút a Grand Slam-tornáktól. Az egyik Marat Szafin, aki 2000-ben győzni tudott New Yorkban - továbbá 2005-ben Melbourne-ben is -, a másik Fabrice Santoro, aki viszont egyetlen GS-versenyt sem nyert, pedig igencsak hosszúra nyúlt a pályafutása. Mindketten már az év elején bejelentették, hogy ez lesz az utolsó idényük: a francia 36, az orosz mindössze 29 évesen búcsúzik. Szafin 12 esztendei profiskodása alatt 40 Grand Slam-tornán szerepelt, Santoro 21 év alatt 69-en.

A franciának nincs mire felvágnia, ugyanis egy melbourne-i negyeddöntő volt tőle a csúcs. Mindössze 6 ATP-versenyt nyert, és legjobb helyezése a 17. volt a ranglistán, Szafin viszont a világelsőségig vitte. Sokak szerint korán vonul vissza az orosz, ám az osztrák Melzertől elszenvedett 1:6, 6:4, 6:3, 6:4-es vereség őt igazolja: ha az embert a sorrend 38. helyéről oktatják, akkor nem szabad erőltetni a folytatást. "Szeretnék eltávolodni a tenisztől annyira, hogy érezzem, mit is hiányolok benne" - indokolta szellemesen korai nyugdíjba vonulását a megrögzött ütőtörőként (is) elhíresült Szafin. Azért Santoróra is emlékszünk majd: a spanyol Ferrerótól három szettben vereséget szenvedő francia a férfi menők közül elsőként ütötte meg mindkét oldalról két kézzel a labdát.

A két nagyszerű sportolóhoz hasonlóan Czink Melinda is búcsút vett az idei US Opentől: a papírformának megfelelően két szettben kikapott Serena Williamstől (6:1, 6:1). A magyarnak nem volt adogatáselnyerési esélye, ellenfele viszont tíz lehetőségéből ötöt kihasznált, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Kiesett Jelena Gyementyjeva is: a negyedikként rangsorolt orosz játékost a mindössze 17 esztendős amerikai Melanie Oudin győzte le 5:7, 6:4, 6:3-ra. A férfiaknál bemutatkozott Rafael Nadal, aki mindössze hét játékot engedett át a francia Gasquet-nak.

Szafin arca
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.