Nem a kegyelet mondatja az emberrel: az az 1935-ös igazán parádés évjárat volt.

Hogy mást ne említsek, Sailert 1999-ben a huszadik század osztrák sportolójává választották. Az ifjabbak kedvéért: a mindig a becenevén szólított Toni nem futballista, hanem alpesi síelő volt, és mindenekelőtt azzal írta be magát - örökre - a sport dicsőségkönyvébe, hogy az 1956-os téli olimpián az összes férfiszámot (lesiklás, műlesiklás, óriás-műlesiklás) megnyerte. Ezután már úgy is hívták: "Der schwarze Blitz von Kitz", azaz a kitzbüheli fekete villám, mivel a híres ausztriai síparadicsomban látta meg a napvilágot. (Mi más lehetett volna hát, mint síelő?)

Két évvel később már a mozikban is ment a Fekete villám, miután ugyanabban az évben Sailer három arany- és egy ezüstérmet érdemelt ki a Bad Gasteinben rendezett világbajnokságon, majd azon nyomban visszavonult. A lejtők legendás alakjából egyhamar a szalagok sztárja lett: csaknem húsz filmben szerepelt. A sokatmondó címek: Az ezüst hegyek királya (1959); Egy csillag hiányzik az égről (1961); Nagy szerencse (a híres német jégtáncospár, Marika Kilius és Hans-Jürgen Bäumler oldalán, 1967). A James Bond-sorozat Őfelsége titkosszolgálata című epizódjában a 007-es ügynököt alakító, ausztráliai születésű George Lazenby dublőre volt (1969), s ekkor már a lemezgyárak is kapkodtak érte: a hangjáért rajongó gyűjtők tizennyolc korongon őrizhetik a felvételeit.

De a leginkább felejthetetlenül a hegyoldalakon muzsikált.