Az addigi huszonegy találkozóján veretlenül túljutó Balzsayé a főmérkőzés volt az Erdei Zsolt nélküli esten (a félnehézsúlyú bajnok következő föllépéséről továbbra sincs konkrét információ), s ami azt illeti: a harminchetes győzelmi szériát maga mögött tudó, huszonnyolc éves Stieglitzcel szépen püfölték egymást az első két negyedben. Balzsay a csata ezen szakaszában magabiztosnak látszott, a harmadik etapban pedig valóságos össztüzet zúdított riválisára, aki azonban különösebb "vérveszteség" nélkül túlélte az attakot, egyúttal bizonyította, hogy bár aligha világklasszis, az előzetes várakozásokkal ellentétben jóval képzettebb bokszoló. A meccs következő periódusa visszafogott iramban zajlott, aztán jött a hatodik felvonás, amikorra Balzsay lelassult, s már keveset is ütött. A hetedik menetben pedig már azt lehetett konstatálni, hogy miután Stieglitz ütéseinek egyike "felrobban" Balzsay arcán, az érintett néhány pillanatig zavartnak tűnik fel. S noha az immár túlélésre berendezkedő címvédő az etap végéig több jelentős pofont már nem szedett be, a folytatásra tovább csökkent az ellenállása: a német egyre többet ütött, s egyre többet talált. Az sem nyugtatta meg a hazai közönséget, hogy a kilencedik menetben Stieglitz akár be is fejezhette volna a mérkőzést, hiszen néhány bombája után Balzsay alig tudott lábon maradni; mindenesetre honfitársunk átvészelte az újabb három percet. A tizedik menet már nagyon kemény volt: Balzsay ereje vészesen fogyott, alig találta el ellenfelét, miközben a német csak jött és jött... A magyar bokszoló ekkortájt különösebb védekezés nélkül viselte az ütéseket; a tizenegyedik, elvileg utolsó előtti menetre pedig már csak kitántorgott a ring neki rendelt sarkából, mivel - látva állapotát - Fritz Sdunek tréner megálljt parancsolt a találkozónak. Balzsay Károlyt hordágyon vitték el a ringből...

Hogy a karrierjének vége van-e, arról most ne nyissunk vitát. Maradjunk annyiban: az "emelt szintű" folytatás legalábbis kétséges.