- Még mindig háromnegyed ötkor kel?

- Már csak az kéne! Soha többé!

- Akkor London kimarad?

- Nem hiszem, hogy végig tudnék csinálni még egy négyéves felkészülési ciklust. Már csak azért sem, mert akkor újra hajnalban kellene kelnem.

- Meg sem próbálja?

- Nem hiszem. Öt éve abbahagytam az úszást, azóta medencében sem nagyon voltam, és nem is vágyom rá.

- A világcsúccsal nyert paralimpiai cím után, mindössze húszévesen befejezte az aktív sportot.

- Nem vagyok telhetetlen, mindent elértem, amit a sportban el lehet, miközben nem kifejezetten szerettem edzeni, a versenyzés éltetett igazán.

- Az sem hiányzik?

- Az élet sok területén nyílik alkalom a rivalizálásra: közlekedési lámpa, társasjáték.

- Kétségtelen, de ezekben kevésbé számít a tehetség.

- Nem voltam különleges képességű úszó; szorgalomban sem jártam az élen, ellenben a világ legjobb edzőjével dolgoztam együtt.

- Viszont elmondhatja magáról, hogy kétszer is a csúcson hagyta abba.

- A másodikat ne is emlegesse! Tavaly, amikor Franciaország lett az Európai Unió soros elnöke, a derék gallok kitalálták, hogy minden tagállam delegáljon egy nőt, aki a Mont Blanc tetején köszönti a szövetségi őrségváltást. Az apropót az adta, hogy éppen kétszáz éve járt először nő Európa csúcsán. Hívtak, mentem.

- Azaz hegymászó is?

- Életemben nem próbáltam; azt hittem, nem lesz ennyire komoly. Erre egy gyakorló tréning után nekiindultunk csákánnyal, sokkilós hátizsákkal. Négyezer méterig jutottam, onnan helikopterrel hoztak le. Nyolcszáz méter hiányzott. Két kézen öszszesen öt ujjal odáig eljutni is szép teljesítmény, nem?

- Akkor mégis inkább a víz?

- Leginkább távolról. Az elmúlt öt évben háromszor állítottam be az órát, hogy felkelek, és elmegyek edzeni, de mindig lenyomtam. Viszont az idén egy látássérült lánnyal átúsztam a tihanyi öblöt.

- A közvetítések miatt hajlandó felébredni?

- Nehezen. A munkám, amely egyben a hobbim is, tulajdonképpen szembejött velem. Éppen szerveztük a sajtótájékoztatót, amelyen a pályafutásom befejezését készültem bejelenteni, amikor kaptam egy üzenetet: az Eurosport visszavonult sportolókat keres, hogy kiegészítse kommentátori csapatát. Jelentkeztem, bekerültem a csapatba, és elkezdtem a tanfolyamot.

- Onnan pedig gyorsan átkerült a kommentátorállásba.

- Rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon próbaközvetítettem, aztán már élesben beszéltem. Azóta kommentálom az úszást a csatornán. Csak az előfutamok olyan korán vannak!

- Úszás viszont ritkán. A "hobbi" mellett akad más munka is?

- Az elmúlt négy év az egyetemről szólt, de mellette azért sok mindenbe belekóstoltam. Voltam szóvivője a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, aztán a civil szektorban tevékenykedtem: a Gondolkodj egészségesen! alapítványnál dolgoztam, ahol kiemelt szerepet kapott a fogyatékkal élők óvodai integrációja. Hiszem, hogy egyszer a társadalmi szemléletváltozás okán megtanuljuk elfogadni egymást. A gyerekek toleránsak, attitűdjeik alakíthatóak. Előfordul, hogy a későbbiekben már ők nevelik a szüleiket...

- Életszemléletén mennyit alakított a sport?

- Rendszert adott az életemnek, önbizalmat, célt nekem. Fürdőruhában meg kell tanulni elfogadni és felvállalni a testedet, nap mint nap. Ezért érzem fontosnak, hogy minél több fogyatékkal élő ússzon, akár csak hobbiszinten is.

- Megszokta már Budapestet?

- Semmi gondom vele, de az örök szerelmem Pécs marad. A kosárlabdacsapattal, az uszodával, a barátaimmal, az újságossal, a kedvenc pékségemmel, ahol tudják, mit szeretek.

- Szóval, London kizárt?

- Nézőként, esetleg. Az edzőm, Petrov Anatolij a mai napig bízik a visszatérésemben. A pekingi paralimpia előtt is fűzött, hogy próbáljuk meg, egy éremre még jó lennék. Nemet mondtam. Tolja bácsi már Londonra készül. Másokkal.