Politikusok is csatlakoztak a megfontolatlan kijelentések áradatához, a kormány egészségügyi reformját kárhoztatva. Olyan mentalitásra is fény derült, ami nehezen egyeztethető össze a sport eredeti értelmével és csak részben emberibb, mint volt a diktatúrában, amikor a "győzelem minden áron" nevében emberek százait tették tönkre hormonokkal, drogokkal, vérátömlesztéssel.

Örömmel hallottam, hogy halálának első évfordulóján fáklyás evezéssel emlékeztek meg erről a nagyszerű bajnokról. De végre szembe kell néznünk azzal, hogy mi okozta ezt a tragédiát, és miként kerülhetünk el hasonlókat a jövőben.

A haláleset után öt hónappal kiadott jelentés oly mérvű szívnagyobbodásról szólt, amelyet már rég észlelni kellett volna, de amellyel Koló még negyven-ötven évig is élhetett volna, ha idejében eltiltják a versenyzéstől.

Kétségkívül utolsó "agylövése" végzett vele. A szót K2-es társa, Kozmann György használja a Kaszala Claudiával írott, Koló árnyékában című dokumentumregényben. Megírja, mit élt meg a nála idősebb Kolónak végzetes, az 1000 méteres után vállalt 500-as versenyben. Ugyanis hiába állítják, hogy edzésen halt meg - a könyv kereken kimondja, versenyt szimuláltak: a pekingi olimpia K2-es döntőjét, amelytől a MOB ismét aranyat várt el. Minden megfelelt az olimpiai versenynek, éppen csak orvos nem volt jelen. Koló ugyanúgy beleélte és "feldoppingolta" magát, mintha a valódi versenyen lett volna.

Kozmann így írja le azt az utolsó percet a pokol tornácán:

"300.(...) Ráhoppolunk... még erősebb iramot diktálunk.

Jön a 400 méter, az agylövés.

Nincsenek gondolatok, már nem hallok és nem látok semmit, csak zihálásom ritmusát és szívem dübörgését a mellkasomban."

Vagyis módosult tudatállapotba kerültek, amit legtöbben drogokkal érnek el. Vagy akik nem jutnak droghoz, asphixiával, fojtogatás okozta agyi oxigénhiánnyal vagy a fokozott, gyors légzés okozta hipocapniával, azaz a vér szén-dioxid-tartalmának jóval a normális szint alá csökkentésével. A leírt túlerőltetés mindkét állapotot előidézheti, fokozott tudatmódosítást okozva.

Koló nemcsak lelkileg készült fel erre: be is kokszolt. Megitta Coca-Coláját. Hogy mennyit, arra nem tér ki Kozmann, de aligha egy-két decit neveztek bekokszolásnak. Tehát fogalmunk sincs, mennyire "drogozta fel" magát. A Coca-Cola ugyan már nem tartalmaz aktív kokaint, de koffeint annál inkább - nem beszélve a rengeteg kemikáliáról, amennyi csak belefér a "természetes ételízesítők" címkébe. (Mi váltotta ki vajon azt a hatást, amelyet "bekokszolásnak" neveztek? Nem tudjuk. A reggel üdítőitalokat fogyasztó gyerekek sem mindig csak a koffeintől lesznek fékezhetetlenül hiperaktívak.)

Verseny volt ez ellenfelek nélkül. A legveszélyesebb verseny: saját maguk, biológiai védőmechanizmusaik legyőzésére. Mivel egyedül voltak a pályán, nem láthatták, mennyit engedhetnek a túlfeszített hajtásból, hogy élve kaphassák meg az "aranyat". A hat évvel fiatalabb Kozmann túlélte: valószínűleg jobb kardiovaszkuláris állapotban is volt, nem kokszolt be, s talán tapaszokkal sem áltatta magát.

Koló halála után sok kijelentést hallottunk, amelyek az emberi szervezet és korlátjai olyan fokú nemismerését tükrözik, amit a versenyzőkkel foglalkozó, értük felelős emberek részéről elfogadhatatlannak kellene tartanunk.

Edzője és mások szavai is azt a tévhitet tükrözték, hogy ha a mentők pár perccel hamarabb érkeznek, visszakapták volna a csodálatos élsportolót, holott ennek semmi esélye sem volt. Ha odaérnek helikopterrel (öt-tíz perc alatt), az ő állapotában a szívébe adott adrenalininjekció sem váltott volna ki pár dobbanásnál többet, és ilyen fokú túlerőltetés után az elégtelen oxigénellátás miatt a szív leállása után pillanatok alatt annyira károsodik az agy, hogy még ha csodaszerűen újraindítják is a szívét, élete végéig kómában marad.

A szervezet több mechanizmusa is meggátolja az ilyen fokú, súlyos károsodásokat okozó túlerőltetést. Az első az izmokban felgyűlő tejsav és fájdalomérzet. A versenyzők megtanulják ezt legyőzni, de a további túlerőltetés okozta légszomj miatt bénító szorongás, halálfélelem jelentkezhet. A bajnok ezen is úrrá lehet, de a védelmi rendszerek összessége akarata ellenére lelassítja, leállítja, mielőtt belehal.

Kolóról tudjuk: nem akart meghalni, még az aranyéremért sem. Arra a kérdésre, hogy ki hány évet adna életéből egy olimpiai győzelemért, állítólag ezt válaszolta: "Én még életem utolsó percét sem adnám oda, mert akkor az jól jön".

De akkor miért hajszolta magát a halálba? Miért nem hallgatott teste intő jeleire? S azokra, akik figyelmeztették: 36 évesen, az első edzés okozta eszméletvesztése után le kellett volna állnia. A vérbeli atléta nehezen adja fel még egy olimpiai győzelem esélyét, mert meg van győződve róla: tartozik ezzel csapattársainak, hazájának. A MOB vezetőinek lett volna a feladatuk őt leállítani. Ehelyett ellátták az általuk "bevizsgált" csodatapaszokkal. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke másnapi megfontolt, józan szavaiból úgy tűnik, hogy a MOB vezetése őt is félrevezette.

A bőrön elhelyezhető tapaszokat arra fejlesztették ki, hogy hatóanyagokat (hormonokat fogamzásgátlásra, morfinszármazékokat fájdalomcsillapításra) juttassanak be folyamatosan a szervezetbe. A MOB vezetői biztosítottak mindenkit, hogy az általuk támogatott tapaszból semmi sem kerül a szervezetbe. A tapaszt forgalmazó "Lifewave" honlapján akkor még nanotechnológia-antennákról szóló halandzsa volt olvasható. Az InfoRádióban megszólaltatott toxikológus arról beszélt, hogy a rádió adó-vevőként működő tapasszal olyan mágneseserő-modulálás érhető el, amely megváltoztatja a sejtek mechanizmusát. Föltehetőleg ezt a szakértőt is félrevezette a "nanotechnológiai" hanta: szerinte a tapasz többletenergiákat is mozgósíthat a szervezetben, mégis biztosra vette, hogy nem a tapasz okozta a tragédiát. (Egyébként ma már egész más leírást közöl a tapaszról a forgalmazó.)

Sokan úgy vélik, hogy a csodaszernek csak placebóhatása lehet. Ebben biztos vagyok, s abban is, hogy épp ez ölte meg Kolonicsot: hitt abban, hogy a MOB által támogatott tapasz extraenergiákat nyújt, ezért utolsó "agylövésekor" erős akaratával olyan erőfeszítésre késztette magát, amit már nem bírt el a szervezete.

Fel kell erre hívnunk a figyelmet, mert az értéktelen csodaszerekbe vetett hit milliókat tehet tönkre, százezreket ölhet meg évente világszerte. Sajnos, hazánkban az átlagosnál is elterjedtebb a realitást semmibe vevő - még a társadalom, a gazdaság legösszetettebb problémáira is csodatapaszokat elfogadó - hiszékenység.

Félek, hogy a tragikus esemény után elhangzottak nem elriasztják a fiatalokat, hanem felkeltik érdeklődésüket a boldogságot ígérő, teljesítményfokozó szerek iránt. Már csak azért is, mert a MOB vezetősége megelégedett azzal, hogy az általuk támogatott - feltételezhetően nagyon drága - tapaszok hivatalosan nem minősülnek doppingnak. Mintha eszükbe se jutott volna, hogy kivizsgálják a szerepét egy példaképnek tartott bajnokunk túlerőltetés okozta halálában.

Dr. Schmitt Pál 2008. július 15-én ezt írta internetes naplójába: "A mai napom itt, Brüsszelben a hír hallatán befejeződött. Csöngenek a telefonok, keresnek az interneten, nyilatkozatot, intézkedéseket, magyarázatot várnak tőlem, mint a MOB elnökétől, amivel nem tudok szolgálni".

Az elnök úrnak mintha még ez a tragédia sem juttatná az eszébe, hogy kettős szerepvállalása miatt fejetlen a Magyar Olimpiai Bizottság. Érthető, hogy távollétében nem tudott információval szolgálni, de az nem, hogy elmaradtak az elvárt intézkedések - beleértve a szükséges lépéseket, hogy ne ismétlődjön meg a tragédia, vagy legalábbis rossz kommunikációja ne biztasson másokat sportszerűtlen viselkedésre, sarlatánságok elfogadására.

Hat nappal később, július 22-én a MOB elnöke ezt írta naplójába:

"Arra igyekeztem buzdítani a Pekingbe készülőket, hogy a közös fájdalom erősítse lelküket, akaratukat, hitüket és elszántságukat". Azt az elszántságot, amely Koló halálához vezetett.

Félreértés ne essék: nagyon sokra tartom a sportot, de az életet ezerszer többre. Kétezer évvel a gladiátorok életét semmibe vevő korszak után nem szabadna, hogy a sport bárkinek a halálához vagy akár súlyos károsodásához vezessen. Jó lenne, visszatérni a sportszerű - amatőr! - sporthoz legalább az olimpiákon. De a "játékokat" már annyira uralja a pénz, hogy erre semmi esély. És anyagi szempontból a legjobb befektetés a doppingolás, a legrosszabb a versenyző - különösen a már kihasznált versenyző - egészségének a védelme. Ezért nem a doppingolás minden formája ellen küzdenek a sportvezetők, hanem olyan szereket keresnek, amelyek még nincsenek a tiltólistán. Vagy a tiltott anyagok olyan variánsait használják, amelyek mai módszerekkel még nem mutathatók ki vagy az eddigieknél gyorsabban kiürülnek. Akkor is, ha azok mellékhatásai teljesen ismeretlenek. Márpedig a doppingon nem a tiltott szerek használatát kell értenünk, hanem minden mesterséges módszerrel elért teljesítményfokozást.

Eltelt egy év, és semmi érdemlegeset nem tudtunk meg arról, ki a felelős a tapasz bevezetésért, engedélyezéséért, szerepéért egy élsportoló halálában. Hogy a MOB vezetői belátták-e a tapasz sarlatán voltát. És ha nem, ha titokban továbbra is támogatják, milyen tanulmányok alapján igazolják, hogy ennek használatára biztatják a teljesítményfokozásra vágyókat-kényszerítetteket, s hogy erre költik az adófizetők pénzét.

Boldogsággal tölt el versenyzőink sikere, de jobban örülnék, ha az állam a szponzorálást, reklámozást vállaló, azért jó pénzt kapó élsportolók helyett hazánk minden fia és lánya számára biztosítaná a jó egészséghez oly szükséges, közösséget építő sportolás lehetőségét és népszerűsítését.

Persze tudom, hogy nem csak az élsportolók kis száma nyer állami támogatást. De abból, hogy a szélesebb kört utánpótlássportnak nevezik, jól látszik: a vezetők egyetlen célja a nemzetközi érmekért mindenre kész versenyzők folyamatos kitermelése. Be kéne látniuk, hogy amíg a múltban a sportot kellemes időtöltésnek tarthattuk, megváltozott világunkban már nélkülözhetetlen fiataljaink egészséges fejlődéséhez és a felnőttek egészségének fenntartásához. Olyannyira, hogy a sportot az egészségügyért felelős minisztérium és intézmények hatáskörébe kellene helyeznünk. A sportok növekvő, általános szükségessége belátható, ha figyelembe vesszük, hogy gyermekkorunk testmozgást igénylő, futkározó játékai helyett a mai gyermekek elektronikus játékaikkal leginkább csak a hüvelykujjaikat gyakorlatoztatják. Felnőve meg ugyanígy irányítják a robotot, amely beemeli a motort, a kereket vagy az ülést a futószalagon készülő - testmozgást majd szükségtelenné tevő - autóba.

Sokakat aggaszt a népesség csökkenése. Engem annál inkább az egészségi állapota: különösen az életmód, az elhízásfüggő betegségek - például a cukorbaj - növekvő gyakorisága. Csökkenő számunkat ugyanis nem kompenzálhatjuk a bőrünk alá felhalmozott zsírral. Olyan sportvezetőkre van szükségünk, akik tudják és vallják, hogy a sportnak a közegészséget kell szolgálnia, és elítélik a dopping minden - tiltott és nem tiltott - formáját. A rádióüzenetekkel vagy más titokzatos módon ható csodatapaszokat és az összes egyéb sarlatánságot leleplezik és elutasítják sportolóink védelmében.

A szerző a New York-i Columbia Egyetem nyugalmazott élettanprofesszora, író.